Idősek nem ülhetnek a Nemzeti Emlékezet Bizottságában


-A A+

A Magyarországon újonnan létrehozandó testület, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kommunizmus bűneit fogja vizsgálni, tagjait az Országgyűlés, az MTA és az igazságügyi miniszter jelöli. Azt is lehetővé tennék, hogy bárki felfedhesse a róla jelentő titkosszolga nevét.

A testület létrehozását pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte Navracsics Tibor igazságügy-miniszter. A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a feladata. Az indítvány szerint a bizottság minden más szervezettől független lesz és tevékenységének eredményéről átfogó jelentést készít. A kommunizmus bűneinek feltárása érdekében önállóan és az Országgyűlés kérésére is tehet megállapításokat, előterjeszthet javaslatokat.

A bizottság öttagú lenne, elnökét és két tagját az Országgyűlés választaná meg kétharmados többséggel, míg egy-egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter bízhatna meg. Kikötés, hogy a tagok egyike sem születhetett 1972. február 14-e előtt, vagyis nem lehetett 18 évesnél idősebb a titkosszolgálatok 1990-es átszervezésekor. A javaslat lehetővé tenné, hogy a diktatúrában megfigyeltek nyilvánosságra hozzák az általuk megismert adatokat, így a róluk jelentő és velük foglalkozó titkosszolgálati személyek nevét.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X