Elfoglalták a tüntetők a kijevi városháza épületét


-A A+

A Kijevben demonstrálók egy csoportja behatolt vasárnap a fővárost irányító adminisztráció épületébe, és elfoglalta annak első szintjét.

A városházába behatolók között sok a maszkot viselő férfi, akik a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái. Magyarázatuk szerint arra kell a helyiség, hogy a demonstrálók megmelegedhessenek. Kijelentették, hogy a felső szinteket nem szállják meg, és igyekeznek biztosítani a rendet az épületben.

A nagyszabású tüntetés vasárnap délben kezdődött Kijev belvárosában az Európai Unió (EU) mellett, Viktor Janukovics ukrán elnök és a kormány ellen, dacára a hatósági tiltásnak.

A demonstrálók a Tarasz Sevcsenko parknál gyülekeztek, majd hosszú, tömött oszlopokban vonultak a Függetlenség terére nemzeti és európai uniós lobogók, illetve az ellenzéki pártok zászlai alatt, az államfővel szemben ellenséges jelszavakat skandálva. A felvonulók hangosbeszélőin a "Forradalom" és az "Ukrajna Európához tartozik" jelszavak szóltak.

Bár a hatóságok megtiltottak minden politikai megmozdulást Kijev belvárosában, több tízezren vonultak a központi térre. Később a becslések 100 ezer és félmillió közé tették a téren és környékén összegyűltek létszámát.   

A menet élén a megmozdulást szervező három ellenzéki párt vezetői haladtak: Vitalij Klicsko ökölvívó világbajnok, az Ütés (UDAR) párt elnöke, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke. 

Lengyel politikusok is csatlakoztak a kijevi demonstrációhoz. "Mi, lengyelek mindig nyitva tartjuk az Európai Unió ajtaját Ukrajna előtt, és támogatjuk Önöket" - jelentette ki Jacek Protasiewicz, az Európai Parlament (EP) alelnöke, hangsúlyozva, hogy Lengyelország elnöke és kormányfője nevében beszél.

A tüntetők közül többen felmásztak és zászlókkal díszítették fel az újévi fenyő épülő rögzítővázát a Függetlenség terén. Előző nap a rendőrség azzal magyarázta az európai integrációért tüntető diákok békés, pártsemleges tüntetésének erőszakos feloszlatását, hogy a demonstráció akadályozta a főváros újévi fenyőfájának felállítását.

    








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X