Elengedtek a börtönből egy auschwitzi őrt


-A A+

Egészségi állapotának romlása miatt szabadlábra helyezték Hans Lipschist, az auschwitz-birkenaui haláltábor egykori őrét. A vád szerint több tízezer ember meggyilkolásában segédkezett.

A bíróság egyelőre a vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetéséről döntött, arról pedig később határoz, hogy elkezdik-e egyáltalán a tárgyalást Az orvosi szakvélemény szerint ugyanis a 93 éves férfi rövid távú emlékezete, összpontosító és tájékozódási képessége erősen romlik, így nem biztos, hogy alkalmas a részvételre a sorsát döntően meghatározó, igen összetett és hosszú tárgyaláson.

Hans Lipschist májusban tartóztatták le. A stuttgarti ügyészség szerint a náci párt fegyveres alakulata, az SS tagjaként 1941-től 1943-ig őrszolgálatot teljesített Auschwitz-Birkenauban, és ezzel a munkával hozzájárult a megsemmisítő tábor üzemeltetéséhez. A litván származású férfi azt állítja, hogy szakács volt a táborban, és csak hallomásból tudott a gázkamrákról és a krematóriumról.

A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott hatóságnak (ZSt) már harminc éve vannak információi Hans Lipschisről. Tudták, hogy a hatvanas években az Egyesült Államokban telepedett le, és amikor kiderült, hogy náci volt, megfosztották amerikai állampolgárságtól és kiutasították. Lipschis Nyugat-Németországba költözött, de a ZSt nem kezdeményezett eljárást ellene, mert úgy látta, nincs esély az elítélésére.

A fordulatot John Demjanjuk, a soribóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben 5 év börtönre ítélte Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a láger 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához.








EZT OLVASTA MÁR?

X