Önállóan készül a DK, de közösen indulna az MSZP-vel és az Együtt-PM-mel


-A A+

A Demokratikus Koalíció (DK) önállóan folytatja választási felkészülését, önálló pártlistával és saját egyéni jelöltekkel indul a jövő évi választásokon, ugyanakkor fenntartja a közös indulásra tett javaslatát és kész megegyezni erről az MSZP-vel és az Együtt-PM szövetséggel.

Az ellenzéki párt ezt szerdán közölte az MTI-vel, felidézve: arra kérték a Magyar Szocialista Pártot, illetve az Együtt-PM szövetséget, hogy vizsgálják felül a választási együttműködésre kötött megállapodásukat, és december 10-éig kérjenek mandátumot vezető testületeiktől egy széleskörű összefogást célzó tárgyalássorozat megkezdésére.

Egyre erősebbnek érzik ugyanis a kormányváltásban érdekelt szavazók igényét, hogy a demokratikus ellenzéki pártok egy közös miniszterelnök-jelölttel, egy közös listával és valamennyi választókerületben egy közös jelölttel induljanak a választásokon - írták. Közölték, hogy kérésükre hivatalos választ nem kaptak, amit sajnálnak. "Ebben a helyzetben a Demokratikus Koalíció önállóan folytatja választási felkészülését és megerősíti, hogy önálló pártlistával és valamennyi választókerületben saját jelölttel indul a választásokon. Ugyanakkor kijelentjük, hogy a politikailag, közjogilag lehetséges legkésőbbi időpontig fenntartjuk a közös indulásra tett javaslatunkat és bármikor készen állunk arról tárgyalást folytatni és megegyezni" - olvasható a közleményben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X