A magyarok a románoknak adták ki a legtöbb gyilkost


-A A+

Az elmúlt években Magyarország Romániának adta ki a legtöbb rablás és gyilkosság miatt elítélt bűnözőt – írta az Index. A magyarországi portál az azeri baltás gyilkos kiadatása kapcsán kért adatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM).

A tárca tájékoztatása szerint egy 1983-as strasbourgi egyezmény alapján Magyarország 2010-ben 11, 2011-ben 7, 2012-ben pedig eddig 8 elítéltet szállított külföldre.romania

A KIM válaszaiból az derült ki, hogy magyar hatóságok az elmúlt három évben legtöbbször, összesen 15 alkalommal Romániának adtak át elítélteket. Ezek között négy emberölési eset volt, 7-től 12-ig terjedő szabadságvesztésekkel. Hét alkalommal rablás miatt elítélt embereket adtak ki Romániának, de az is előfordult, hogy kábítószerrel való visszaélés, testi sértés vagy szemérem elleni erőszak miatt börtönben ülőket adtak át.

A tiltakozás hevessége meglepő volt

Az azeriek 2004 óta folyamatosan kérték a férfi kiadatását, az ügyben többször megkeresték az Orbán-kormányt is, mondta az Indexnek egy vezető beosztású kormányzati tisztviselő. Egy külügyi forrás szerint a Fidesz, illetve a kormány az elmúlt években is hajlott arra, hogy kiadják Ramil Safarovot.

A kormányzati tisztviselő szerint a kormány számított rá, hogy Azerbajdzsánban ünnepelni fogják Safarovot, de azt gondolták, hogy börtönben, a Magyarországinál enyhébb körülmények között tartják majd fogva. A kormány arra is számított, hogy az örmények neheztelni fognak, a tiltakozás hevessége azonban meglepő volt, arra ugyanis nem számítottak, hogy a férfit azonnal szabadon engedik Azerbajdzsánban, tette hozzá a forrás.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X