Harminchárom „néma réce” ült idén az Országgyűlés padsoraiban
Harminchárom országgyűlési képviselő nem szólalt fel az idén a magyar parlamentben. A legtöbbször Fónagy János fejlesztési minisztériumi államtitkár, a leghosszabban, több mint 27 órát a jobbikos Staudt Gábor beszélt.
Az országgyűlési honlapon elérhető adatok szerint Staudt Gábor felszólalásaival rekorder ebben a ciklusban: 2011-ben frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás, tavaly az LMP-s Schiffer András állt 22-22 órával a lista élén. Idén ők következnek a második és a harmadik helyen, mindketten 16 órán át beszéltek, azaz majdnem fél nappal kevesebbet, mint a velük együtt első parlamenti ciklusát töltő, szintúgy jogász végzettségű, 30 éves Staudt Gábor.
Schiffer András ráadásul februártól szeptemberig - az LMP-frakció időleges megszűnése miatt - függetlenként dolgozott, nem volt alkalma napirend előtt és pártja vezérszónokaként megnyilvánulni, és az időkeretes vitákban is rövidebben fejthette ki véleményét. Az említetteken kívül az MSZP-s Józsa István, Gúr Nándor és Göndör István, továbbá Fónagy János és Rétvári Bence államtitkár, valamint a jobbikos Z. Kárpát Dániel és Nyikos László szónokolt tíz óránál többet.
A legtöbbször, 253-szor Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára kért szót. A minisztériumot kizárólag államtitkárok képviselték a törvényhozásban, Németh Lászlóné miniszter idén egyszer sem beszélt a plénum előtt. Fónagy Jánost Staudt Gábor követi 244 felszólalással, majd Schiffer András és Gúr Nándor következik 213, illetve 212 hozzászólással. Az első tízben találni még Gaudi-Nagy Tamást, Z. Kárpát Dánielt és az ugyancsak jobbikos Szilágyi Györgyöt, továbbá Rétvári Bencét, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkárát, valamint a szocialista Józsa Istvánt és Göndör Istvánt. Száznál többször 18 képviselő, köztük hat államtitkár szólt.
A frakcióvezetők közül a legtöbbször Schiffer András, a legkevesebbszer az MSZP-s Mesterházy Attila beszélt, utóbbi mind a 12 alkalommal napirend előtt (közte, amikor a Ház nevében megemlékezett a júniusban elhunyt Horn Gyula néhai miniszterelnökről).
Orbán Viktor miniszterelnök 81-szer beszélt, összesen több mint három órán keresztül, jellemzően az azonnali kérdések órájában, megválaszolva az idén - egy kormánypárti mellett - csaknem negyven ellenzéki képviselő kérdését. Napirend előtt ötször emelkedett szólásra a kormányfő.
Harminchárom képviselő nem szólt hozzá idén a törvényhozási vitákhoz, huszonhét kormánypárti, négy független, valamint két, ellenzéki frakcióban ülő: Puch László korábbi MSZP-pénztárnok és a jobbikos Rubi Gergely. Nem kért szót a független Balogh József, aki májusban azután távozott a Fidesz-frakcióból, hogy a gyanú szerint bántalmazta élettársát. Azt sem kommentálta, amikor szeptemberben emiatt felfüggesztették a mentelmi jogát. A függetlenek közül rajta kívül Molnár Oszkár edelényi polgármester, az exjobbikos Rozgonyi Ernő és a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó Ficsor Ádám nem élt a felszólalási lehetőséggel. Kormányoldalról szótlan maradt az idén mások mellett Borkai Zsolt győri polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Bús Balázs óbudai és Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, B. Nagy László csongrádi, Kerényi Imre Bács-Kiskun megyei és Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, Varga József ferencvárosi alpolgármester, Daher Pierre edelényi kórházigazgató, Karvalics Ottó barcsi, Kovács Ferenc nyíregyházi és Tamás Barnabás putnoki polgármester.
Öt Fidesz-képviselő egyáltalán nem beszélt az Országgyűlésben ebben a ciklusban: Kubatov Gábor pártigazgató, Bíró Márk, a kormánypárti frakció közlekedési munkacsoportjának vezetője, Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármester, Molnár Ágnes soproni kórházigazgató és Cserna Gábor dunaújvárosi polgármester. Közülük a Fidesz észak-magyarországi regionális igazgatójaként is dolgozó Bíró Márk az egyetlen, akinek még nincs felszólalási tapasztalata. Igaz, 2006 óta tartó parlamenti pályafutása során Kubatov Gábor is csak egyszer, 2007 áprilisában beszélt, napirend után. Cserna Gábor pedig kilenc évvel ezelőtt szólalt fel legutóbb, igaz ő 2006 és 2011 között nem volt képviselő.
Az idén mindössze egyszer, a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentés visszautasításáról szóló határozat vitájában érvelt a fideszes Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ez évi egyetlen felszólalásában azt jelentette be, hogy párttársaival a parlamenti patkóban éjszakázva tiltakoznak a közoktatás átalakítása ellen. Egyszer szólalt csak meg a DK 88 éves tiszteletbeli elnöke, Vitányi Iván is, azon ötök egyike, akik 1990 óta megszakítás nélkül képviselők, Vitányi Iván az Országgyűlés főtitkári feladatait 23 éven át ellátó Soltész Istvánt méltatta. A 2010 májusa óta tartó ciklus eddigi rekordere Schiffer András, aki a parlamenti honlap adatai alapján a legtöbbször, 952-szer és a legtöbbet, majdnem 72 órát, azaz három napot beszélt az ülésteremben.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni