Kim Dzsong Un újévi beszédében is keménykedett


-A A+

A bátorság, a bizakodás és az összetartás szükségességét hangsúlyozta a német kancellár, a francia elnök a munkanélküliség ellen hirdetett harcot, a japán császár pedig a 2011-es katasztrofális erejű földrengés áldozatainak megsegítésére szólított fel hagyományos újévi üzenetében. Teljesen más hangot ütött meg újévi üzenetében az észak-koreai diktátor. Kim Dzsong Un ismét nukleáris katasztrófával fenyegetett a Koreai-félszigeten.

Angela Merkel - aki a közelmúltban harmadik kormányzati ciklusát kezdte meg - az állampolgárokat a társadalommal szemben felelős magatartásra és arra hívta fel, hogy a maga területén mindenki igyekezzen a lehető legjobban teljesíteni. Az egyén teljesítménye határozza meg egészében véve az ország teljesítményét - hívta fel a figyelmet a kancellár, rámutatva arra, hogy az állampolgárok közreműködése nélkül a politika nem lehet hatékony.

Az ország előtt álló legfontosabb feladatok között említette Merkel a költségvetés rendbetételét, utalva arra, hogy a következő generációnak már rendezett pénzügyeket kell örökölnie. Második helyen az energiapolitikai fordulat végrehajtását említette, különös tekintettel az atomenergiáról való fokozatos lemondásra.

A kancellár emlékeztetett az európai egyesülés jelentőségére, és utalt arra, hogy Németország sikeres jövője elválaszthatatlan Európától. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi válság még nem ért véget, szavai szerint az adósságválságon tartósan kell úrrá lenni.

Francois Hollande francia államfő a növekvő munkanélküliségnek üzent hadat. Hollande - aki mindenekelőtt a 11 százalékos munkanélküliség miatt Franciaország eddigi legnépszerűtlenebb államfője - újfajta együttműködést, egyfajta "felelősségi paktumot" ajánlott a vállalatoknak, közvetett adócsökkentések fejében a foglalkoztatás növelésére sarkallva őket.

A japán császár újévi köszöntőjében ugyancsak az összetartás szükségességére helyezte a hangsúlyt. Akihito felidézte a 2011 márciusi földrengést, illetve az azt követő fukusimai atomkatasztrófát, és emlékeztetett: a kitelepítettek közül sokan még mindig nem tudtak visszatérni lakóházaikba. A császár az ő megsegítésükre szólított fel.

Dél-Afrika ezúttal is nemzeti hősétől, a köztársaság első fekete bőrű elnökétől, a világszerte tisztelt és elismert polgárjogi harcostól, Nelson Mandelától búcsúzott. A december 5-én, 95 esztendős korában elhunyt Mandelára az újév alkalmából elsősorban Fokvárosban emlékeztek meg, ahol az új esztendőbe való áttérés közepette egy hatalmas kivetítőn Nelson Mandela életét idézték fel. A városháza előtt összegyűlt több tízezres tömeg a hagyományos Mandela-tánccal köszöntötte az újévet.

Teljesen más hangot ütött meg újévi üzenetében az észak-koreai diktátor. Kim Dzsong Un ismét nukleáris katasztrófával fenyegetett a Koreai-félszigeten. A KNDK vezetője azt hangoztatta, hogy ha a félszigeten ismét háború törne ki, az Egyesült államok sem lehet biztonságban.

Kim Dzsong Un kitért kegyvesztetté vált nagybátyjának, Dzsang Szong Teknek közelmúltban történt kivégzésére, azt állítva, hogy az a Koreai Munkapárt határozott fellépését tükrözte az az ellenforradalmi elemekkel szemben. A kereken 30 esztendős észak-koreai vezető ugyanakkor az újév egyik fő céljaként hirdette meg a Dél-Koreával való kapcsolatok javítását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X