Szeptemberben Budapesten a Fideszre a választók 26 százaléka szavazott volna, a demokratikus ellenzékre pedig 31 százalék – derül ki egy közvéleménykutatás eredményeiből.
Hat áldozata van az Észak-Európán átsöprő Xavér orkánnak, amelyet az elmúlt évtizedek legerősebb viharának neveznek. Lengyelországban három, Nagy Britanniában két, Dániában egy ember halt meg a viharos szél okozta balesetekben.
Egészségi állapotának romlása miatt szabadlábra helyezték Hans Lipschist, az auschwitz-birkenaui haláltábor egykori őrét. A vád szerint több tízezer ember meggyilkolásában segédkezett.
A vízbe mosták az Északi-tenger hullámai egy partra épült falu több tucat házát Nagy-Britanniában, a kelet partvidéken – számolt be pénteken a Daily Mail.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) üdvözli, hogy a honosítás és a visszahonosítás révén már 540 ezer honfitárssal, közülük 500 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar politikai nemzet.
További megyékre, valamint Budapestre is kiterjesztette a korábban viharos szél miatt kiadott másodfokú riasztást a magyar meteorológiai szolgálat péntek délután.
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő célzást tett arra pénteken, hogy a Pussy Riot orosz punkegyüttes börtönben ülő tagjaira, Mihail Hodorkovszkij orosz üzletemberre és más politikai foglyokra nem vonatkozik majd a készülő amnesztiatörvény.
Az izraeliek és a palesztinok évek óta nem voltak ennyire közel a békekötéshez - mondta az Izraelben tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott újabb, péntek reggeli megbeszélése után.
A külhoni magyarok által leadott szavazatok nem a mennyiségük, hanem a minőségük okán nyithatnak két vonatkozásban is új fejezetet a magyar politikában - fogalmazott Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülésén.
Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban, miután a Xaver orkán péntekre virradóra végigsöpört az országon. A sűrű havazás, illetve az eső és a sok helyen a jeges utakra dőlt fák súlyos közlekedési gondokat okoztak országszerte.
Nelson Mandela halálhírére Soweto fekete negyedében, a volt dél-afrikai elnök egykori háza közelében énekkel és tánccal gyászolták a csütörtök este elhunyt politikust a helyiek. Desmond Tutu nyugalmazott püspök közleményben emlékezett meg Mandeláról, Barack Obama amerikai elnök személyesen búcsúzott Madibától, az Eiffel-tornyot pedig a dél-afrikai zászló színeiben világították meg.
Londonban a Nelson Mandela életéről szóló új film bemutatója végén jelentették be a dél-afrikai politikus halálhírét. A volt dél-afrikai elnök Hosszú út a szabadságig című életrajzi könyve alapján készült film vetítését félbe akarták szakítani, de Mandela lányai kérték, hogy folytassák - közölte csütörtök éjjel egy filmes szóvivő.
Tetőzött az utóbbi évtizedek legnagyobb vihardagálya péntek reggel Hamburgnál. A Xavér orkán péntek estére hagyja el Németországot, komolyabb károkat eddig nem okozott.
Ion Raţiu-demokráciadíjat vehetett át csütörtökön a washingtoni Woodrow Wilson Központban Kóczé Angéla szociológus a romák helyzetével kapcsolatos kutatások sajátos megközelítéséért.
A szerb alkotmánybíróság zárt ülésén a 15 alkotmánybíró arról foglalt állást, hogy alkotmányosnak minősíthető-e a Vajdaság statútuma. Csütörtök esti közleményükben leszögezték: nem egyeztethető össze Szerbia alaptörvényével, azonban azt is kifejtették, hogy fél évvel elhalasztják a döntés hatályba lépését.
95 éves korában elhunyt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke, Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, a faji megkülönböztetés elleni harc világszerte ismert alakja és jelképe.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb és legveszélyesebb viharaként emlegetett Xaver nevezetű orkán Magyarország felé közeledik.