Szülei holtteste alatt töltött 8 órát egy 4 éves kislány


-A A+

Három brit agyonlőtt holttestét találták meg egy autóban a Francia-Alpokban, ahol megöltek egy arra járó kerékpárost is. Egy nyolcéves kislány súlyos koponyasérüléssel feküdt a jármű közelében, míg egy másik, négyéves kislány szülei holtteste alatt töltött nyolc órát, de sértetlenül úszta meg a támadást. Egyelőre nem tudni, ki és miért ölhette meg a családot.francia

Négy embert megöltek, egy kislányt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, egy másik, négyéves kislány pedig nyolc órát töltött el a holttestek alatt, miután feltehetően rajtaütöttek egy brit családon a francia Alpokban. A rendőrök nem vették egyből észre a kislányt, aki sértetlenül úszta meg a támadást.

Két nő és egy férfi holttestét találták meg egy BMW-ben, amely egy az Annecy-tó melletti domboknál lévő erdei pihenőnél állt. A férfi vezette az autót, a nők a hátsó ülésen ültek – alattuk lapult nyolc órán át a négyéves gyerek, aki sokkot kapott, de egyből elmosolyodott, és angolul kezdett beszélni, amikor egy rendőr kiemelte a kocsiból. A kislány hallotta a lövéseket és a kiáltásokat is, de ennél többet nem tudott mondani a rendőröknek.

Eric Maillaud Annecy-i ügyész elmondta a Le Monde-nak, hogy a kocsitól nem messze találtak egy nyolcéves kislányt, akit az első hírekkel ellentétben nem meglőttek, hanem koponyasérülést szenvedett. Helikopterrel szállították Grenoble-be, sikerült stabilizálni az állapotát. Az orvosok szerint a rendőrök várhatóan őt is kihallgathatják a következő napokban.

A negyedik áldozat egy kerékpáros, aki az autó előtt feküdt holtan, nem messze a súlyosan megsérült kislánytól. A kerékpárost szintén agyonlőtték. Az áldozatokra egy másik kerékpáros talált rá, aki értesítette a rendőröket.

A Le Monde szerint a holttesteket megtaláló kerékpáros nem sokkal a gyilkosság után érhetett a helyszínre. A megölt másik kerékpáros ugyanis állítólag nem sokkal korábban ment el mellette az úton. A nyomozók ugyanakkor nem árulták el, hogy a második kerékpáros látta-e a gyilkost, vagy járművét.

A kb. 200 fős, közeli Chevaline településről azt jelentették, hogy szerda éjjel többen láttak egy kocsit, amint nagy sebességgel elhagyja a falut. A helyszínen rengeteg töltényhüvelyt találtak. A területet lezárták.

A hatóságok szerint az autóban talált három holttest az apa, anya és a nagymama lehet. A Saint-Jorioz kempingben nyaraló más britek szerda este jelentették a család eltűnését. A rendőrök még nem mozdították el a holttesteket az autóból. A boncolást a tervek szerint pénteken végzik el.

Ez lehet a magyarázat arra is, hogyan maradhatott észrevétlenül a négyéves kislány nyolc órán át egészen éjfélig, mikor a kerékpáros már délután négykor a helyszínre ért. A rendőröknek azt tanácsolták, hogy ne menjenek a járműbe, nehogy elmozdítsák a holttesteket. A rendőrök attól is tartottak, hogy a golyó ütötte nyomok miatt a mozgatástól betörhetnek az ajtók ablakai.

Hőkamerával átvizsgálták az autót, de az nem jelezte a kislány jelenlétét. Este tizenegykor azonban a kempingezők jelezték a rendőröknek, hogy a családnak két kislánya volt, ezért helikopterrel és kutyákkal indultak a keresésére, végül az autóban találták meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X