A görög rendőrök is tüntettek a megszorítások ellen


-A A+

Rendőrök ezrei vonultak fel Athén központjában csütörtökön a fizetésük csökkentése ellen tiltakozva, amelyet a kormány a gazdasági válság miatt tervez.gorog

A rendőrök fekete zászlókkal vonultak fel, és azt kiabálták, hogy "tolvajok, tolvajok". Mintegy négyezren lehettek, és csatlakozott hozzájuk a tűzoltóság és a parti őrség néhány tisztje és tagja is. Egyesek fáklyákat gyújtottak meg, mások tülköltek, és a parlamenthez érve egy akasztófa-utánzatot állítottak fel. A rajta lévő három kötelet a megszorításokat felügyelő három nemzetközi intézménynek, az Európai Uniónak, a Nemzetközi Valutalapnak és az Európai Központi Banknak szánták. A tüntetés mindennek ellenére békés volt.

A nap folyamán korábban a tiltakozó rendőrök saját társaikat akadályozták meg, hogy elinduljanak Szalonikibe, ahol a hét végére tüntetéseket szerveznek a megszorítások ellen. A rendőrök a rohamrendőrség buszai elől zárták le egy laktanya kapuját órákon át.934079-greek-pay-cuts-protest

Szakszervezeti vezetők figyelmeztettek, hogy az állami kiadások további csökkentése példátlan szociális békétlenséget robbanthat ki anélkül, hogy segítene a gazdaságon. A munkanélküliség aránya az erőszakra leginkább feltüzelhető, 25 év alatti fiatalok körében már júniusban elérte az 55 százalékot.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X