Megtartotta alakuló ülését a Vajdaság statútumát módosító munkacsoport
Megtartotta alakuló ülését szerdán Újvidéken az a munkacsoport, amelynek feladata a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum összehangolása a szerb alkotmánnyal.
A szerb alkotmánybíróság december 5-i döntése szerint a Vajdaság statútumának kétharmada nem egyeztethető össze Szerbia alaptörvényével, ezért át kell azt dolgozni, vagy újra kell írni. Minderre hat hónapot adott a testület. Az alkotmánybírák úgy vélték, hogy ha azonnal hatályon kívül helyezik a dokumentumot, azzal jogi űr keletkezne a Vajdaságban.
Slobodan Orlovic, a munkacsoport most megválasztott elnöke - akit a statútum alkotmányjogi felülvizsgálatát kezdeményező, jobboldali Szerbiai Demokrata Párt delegált a testületbe - az alakuló ülést követően újságíróknak azt mondta: a lehető legrövidebb időn belül a lehető legjobb módosítási javaslat megfogalmazására törekednek, "aztán majd kiderül, mit mond a tartományi és a köztársasági hatalom". Hozzátette, hogy a munkacsoport a vajdasági parlament alkotmányjogi bizottságának álláspontjával összhangban végzi a munkáját, és várhatóan a tavasz végére megszületik a statútum tervezete.
A munkacsoport első ülését Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke nyitotta meg, aki rámutatott arra, hogy a Vajdaság statútumának módosítása nem csak szakmai, hanem politikai kérdés is. Ugyanakkor felkérte a testület tagjait arra, hogy inkább a szakmai nézőpontra koncentráljanak. Kiemelte: a siker érdekében nagyon fontos, hogy a munka jó légkörben folyjon. Szerinte, ha minden rendben zajlik, júniusig kihirdethetik az új statútumot, vagyis az alkotmánybíróság által megadott határidőn belül kész lesz az új alapdokumentum.
A munkacsoport a vajdasági képviselőház keretein belül működik, tagjait pedig a parlamenti frakciók által delegált szakértők képezik, illetve egy tag képviseli a statútum alkotmányjogi felülvizsgálatát kezdeményező, jobboldali Szerbiai Demokrata Pártot. A szaktestület tagjai között van a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség javaslatára kinevezett Korhecz Tamás alkotmányjogász, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni