Halálbüntetést kérhetnek az ügyészek a bostoni robbantóra
Az amerikai igazságügyi miniszter helyi idő szerint csütörtökön felhatalmazta a szövetségi ügyészeket, hogy halálbüntetést kérjenek a bostoni maraton elleni merénylet elkövetésével vádolt Dzsohar Carnajevre, ha a bírósági tárgyaláson bűnösnek találják. "A szóban forgó magatartás természete és az abból eredő kár kényszeríti ki ezt a döntést" - írta indoklásában az igazságügyi tárca vezetője.
A szövetségi ügyészek az illetékes bostoni bíróságoz benyújtott keresetükben Holder érvelését kibontva úgy fogalmaztak, hogy a vádlott előre megfontolt szándékkal és kegyetlenséggel követte el a gyilkosságokat és nem tanúsított megbánást. A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Dzsohar Carnajev ellen a tavaly április 15-i bostoni maraton finisében végrehajtott terrortámadás ügyében összesen 30 pontban, köztük négyrendbeli emberölés és tömeges halált okozó fegyver használata miatt emeltek vádat. A 20 éves, csecsen származású amerikai állampolgár július 10-én ártatlannak vallotta magát a bíróságon. Carnajev a vád szerint bátyjával, a 26 éves Tamerlan Carnajevvel együtt követte el a kettős robbantást, amelynek következtében hárman - köztük egy 8 éves kisfiú - meghaltak és 264-en megsebesültek, közülük sokan végtagjaikat vesztették. A terrortámadást két kuktafazékba szerelt, távirányítású pokolgéppel hajtották végre. A fivérek negyedik áldozata egy rendőr volt, akit négy nappal később lőttek agyon. Az idősebb Carnajev április 19-re virradóra halt meg, végzetét lőtt sebek és belső sérülések okozták. Dzsohar Carnajevet ugyanazon a napon, súlyosan sebesülten fogták el. Dzsohar Carnajev az állította, hogy a bostoni merénylet megtorlás volt az iraki és az afganisztáni muszlimok elleni amerikai támadásokért. Szerinte aki egy mohamedánt megtámad, az mindet megtámadja.
"A bizonyítékok alapján, így vagy úgy, de Carnajev a börtönben fog meghalni" - jelentette ki csütörtökön Deval Patrick, Massachusetts állam kormányzója.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetségének (ACLU) massachusettsi szervezete viszont tiltakozott az igazságügyi miniszter döntése ellen és rámutatott, hogy a pert egy olyan államban fogják lefolytatni, amelyben eltörölték a halálbüntetést.
A The Boston Globe egy múlt évben közölt közvélemény-kutatása szerint a bostoniak 57 százaléka úgy vélekedett, hogy Carnajevet életfogytiglani szabadságvesztésre kell ítélni, ha bűnösnek találják, és csak 33 támogatta esetében a halálbüntetés kiszabását.
Az Egyesült Államokban 1988, a halálbüntetés szövetségi szintű visszaállítása óta mindössze három személyt végeztek ki főbenjáró ügyben lefolytatott szövetségi eljárás eredményeképpen. Egyikük Timothy McVeigh, az 1995-ös oklahomai bombamerénylet elkövetője volt.
Eric Holder minisztersége előtt ellenezte a halálos ítéletet, de amióta 2009-ben átvette a tárca irányítását, 36 esetben hatalmazta fel az ügyészeket arra, hogy halálbüntetést kérjenek.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni