Erdélyi magyarok kerültek a Jobbik vezetőségébe


-A A+

Egy felvidéki, egy kárpátaljai és egy délvidéki tag után két erdélyi magyar is bekerült a Jobbik Országos Választmányába – számolt be a hét végén az alfahir.hu.

Ezt a magyarországi párt tavaly elfogadott alapszabály-módosítása tette lehetővé. E szerint biztosítják a külhoni Jobbik-csoportok számára, hogy tagokat delegáljanak az egyik legfőbb döntéshozó testületébe. Az Országos Választmány a nemzeti radikális párt két kongresszus között ülésező legfőbb politikai, érdekegyeztető és döntéshozó fóruma.

Az erdélyi és székelyföldi vezetők Kisgyörgy Leventét, a párt Marosszéki Csoportjának szervezőjét és Torkos Zoltánt, a párt Szilágy megyei csoportjának szervezőjét delegálták a Választmányba, póttagoknak pedig a szatmári Dula Zsoltot és az udvarhelyszéki Nemes Csabát választották.

A Szilágy megyei jobbikos szervező és választmányi tag elmondta, a Jobbik tevékenységét már megalakulása óta figyelemmel kíséri és amint lehetősége nyílt rá, csatlakozott is a párthoz. „Nagy öröm számomra, hogy egy szebb, boldogabb, magyarabb jövő építésében vehetek részt. Itt a gúnyhatár menti szórványban mindennél nagyobb szükség van egy erős anyaország támogatására, hogy a magyarság ne tűnjön el, meg tudjon maradni és 100 év múlva is magyar szó járhassa be a "vén hepehupás" Szilágyságot és az egész Partiumot!” – jelentette ki Torkos Zoltán.

Kisgyörgy Levente kifejtette, azért lépett be a Jobbikba, mert ez az egyetlen „csonkaországi párt”, amely az önös érdekeken felülemelkedve a nemzet megmaradásáért és újraegyesítéséért dolgozik. „Nemzeti érzésű magyar emberként, székelyként felemelő és megtisztelő érzés egy ilyen folyton gyarapodó, nagy családhoz tartozni. A zászlót megragadtuk és megyünk előre” – jelentette ki.

Mint ismert, Szávay István jobbikos képviselő vezetésével még 2012 novemberében kezdődött el a párt külhoni csoportjainak megalakítása. Ennek jegyében elsőként a Felvidéken alakult meg a Jobbik helyi csoportja, majd Kárpátalján és Erdély határ menti megyéiben, Délvidéken  és a Székelyföldön  is. E felsoroláshoz csatlakoztak később a Jobbik Szilágy megyei és Kolozs megyei csoportjai. A sort a Jobbik nemrég megnyitott székelyföldi központi irodája zárja Székelyudvarhelyen. 








EZT OLVASTA MÁR?

X