Nobel-békedíjra jelölték a marihuánát legalizáló uruguayi elnököt


-A A+

A marihuána legalizálásáért folytatott úttörő politikája elismeréseként ismét Nobel-békedíjra jelölték José Mujica uruguayi elnököt - jelentette csütörtökön az rt.com orosz hírportál.

A szerény életmódja miatt a „világ legszegényebb elnökeként" is emlegetett politikust pártjának, a baloldali Széles Frontnak (Frente Amplio) tagjai, valamint egy német nem kormányzati szervezet terjesztette fel a tekintélyes elismerésre. Mujicát a legalizálásban mindenekelőtt a „drogbéke" megteremtése vezérelte.

Az uruguayi törvényhozás tavaly decemberben szavazta meg azt a Mujica által kezdeményezett jogszabályt, amely a fogyasztás évtizedekkel ezelőtti engedélyezése után immár állami ellenőrzés alatt nem tiltja a marihuána korlátozott mértékű termesztését és eladását. Ezzel a dél-amerikai ország első lett a világon, ahol a teljes előállítási és értékesítési lánc törvényessé válik. A drogkereskedelemből élők elleni fellépést célzó, áprilisban életbe lépő törvényt ugyanakkor élesen bírálta és bírálja a nemzetközi közösség.

A 2010 óta hivatalban lévő uruguayi államfőt már tavaly is javasolták Nobel-békedíjra, akkor bekerült a 10 legesélyesebb közé, olyan támogatókat is maga mögött tudva, mint a Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov volt orosz elnök. A 2013-as kitüntetést végül a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) ítélték oda.

Mujica az 1960-as, 1970-es években a kubai forradalom ihlette Tupamaro gerillák nevű fegyveres politikai csoport tagja volt. Az 1973-as katonai puccsot követően 14 évet töltött börtönben, majd a demokrácia 1985-ös helyreállítása utáni amnesztiatörvénynek köszönhetően kiszabadult. Amikor elnök lett, megfogadta, hogy fizetésének 90 százalékát a szegényeket és kisvállalatokat segítő jótékonysági intézményeknek adja. Mujica hivatalba lépésekor az elnöki rezidenciát sem foglalta el, ehelyett egy tanyán él.








EZT OLVASTA MÁR?

X