A Román Postán is múlik az erdélyi levélszavazatok érvényessége


-A A+

A Román Postán is múlik, hogy érvényes szavazatot tudnak-e leadni a levélben szavazó erdélyi magyar állampolgárok az április 6-i országgyűlési választásokon - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője tartott pénteken Magyarország kolozsvári főkonzulátusán.

Pálffy Ilona az MTI kérdésére elmondta, egyetlen külföldi posta sem vállalta, hogy soron kívül kezeli a magyarországi választási levélcsomagokat. A szavazóknak célszerű azonnal szavazniuk, mihelyt megkapták a levélcsomagot, hogy a szavazatuk biztosan megérkezzék a választási irodába.

Pálffy Ilona elmondta, a választási iroda csak az után postázhatja a választási levélcsomagot, hogy véglegessé válik a szavazólap tartalma. Ez jó esetben már március 10. körül megtörténhet, ha azonban jogorvoslati kérelmeket is el kell bírálni, csak 20-22 nappal a választás előtt küldhetik el levélcsomagokat. Hozzátette, sem a levélcsomag, sem a levélszavazat nem lesz ajánlott levél, nincs tehát garancia arra, hogy időben megérkezik. A választási iroda vezetője szerint a kockázatot azzal lehet kiszűrni, hogy a regisztrációs ív kitöltésekor a külképviseletekre is lehet kérni a szavazólapot, a levélszavazatot pedig a külképviseleteken felállított postaládákba is be lehet majd dobni.

Pálffy Ilona felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazatot a levélcsomagban megküldött válaszborítékban kell visszaküldeni, és egy válaszboríték csak egyetlen szavazatot tartalmazhat. Kérdésre azt is elmondta, célszerű ugyanazokkal az adatokkal kitölteni a szavazathoz mellékelt nyilatkozatot, amelyekkel a szavazó a felvételét kérte a választói névjegyzékbe. Ha például valakit a lakcímkártyája alapján regisztráltak, ne az útlevele adataival próbáljon szavazni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X