A választások után épül meg a német megszállás emlékműve


-A A+

Május 31-re tolta a kormány a német megszállás emlékműve megvalósításának határidejét. A beruházást a Miniszterelnökség valósítja meg, az emlékmű megvalósításának irányítását Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe utalták - olvasható a Magyar Közlönyben.

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Hír Tv-ben kedden azt nyilatkozta: nem tartja valószínűnek, hogy március közepéig megvalósul a német megszállás áldozatainak emlékműve a Szabadság téren. Úgy fogalmazott: fontos, hogy az emlékművel kapcsolatban olyan döntés szülessen, amely Magyarország minden polgára számára elfogadható.

A hvg.hu emlékeztet arra, hogy a Szabadság téri emlékmű óriási vitákat váltott ki, leginkább azért, mert Magyarországot ártatlan arkangyalként ábrázolja, márpedig erről sok magyar család más emlékeket őriz. Felállítása egyik oka annak, hogy nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain egyelőre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

Az emlékmű elkészítésére kiírt pályázatot Párkányi Raab Péter szobrászművész nyerte. A látványterv szerint a kompozíció két fő eleme Gábriel arkangyal és a rá lecsapó német birodalmi sas, az alakok egy 13 oszlopból álló, hét méter magas timpanonos kapuzatban állnak majd. A kormányzat azt állítja, hogy az emlékmű a náci megszállás minden áldozatáról megemlékezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X