Az EP-ben rendezett vitában is felmerült a Mikó-ügy


-A A+

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására vonatkozó bírósági döntés, amely figyelmen kívül hagyta a jogállam elveit, és megkérdőjelezte a magyar közösség és a magyar történelmi egyházak tulajdonjogát, szeptember 12-én, szerda délután ismét felmerült az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénumán.sogor csaba  winkler gyula  alq

Az erdélyi magyar közösség tagjaira nehezedő ügy kapcsán Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője kiemelte: az RMDSZ érdekképviseleti feladatának ellátásában egyértelmű politikai és morális következetességét tanúsított az elmúlt 20 folyamán.

A képviselő a Mikó-ügyet említve az ország jogrendszerében tapasztalt visszásságokra is kitért a közösségi és a magántulajdon visszaszolgáltatása kapcsán. Megoldásként azt kérte az európai döntéshozóktól, hogy a tagjelöltség feltételeit, a koppenhágai kritériumok tiszteletben tartását, mindenkor, így a csatlakozás után is, következetesen kérjék számon az Európai Unió tagállamaitól, hiszen ezek kötelező jellege nem évülhet el.

"A jogállamiság és a független bíróság kapcsán fel szeretném hívni a figyelmet, mégpedig az államosítások révén elkobzott egyházi és magán tulajdonok visszaszolgáltatásának a kérdésére. A Mikó Kollégium régebbi, mint maga Románia. Visszaállamosították! Tűntettünk érte, és a miniszterelnök felkérte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy vizsgálja meg, hogy a tűntetés és az ott elhangzottak nem tekinthetők-e az igazságszolgáltatásra gyakorolt nyomásnak. Sokan tesszük föl a kérdést, mi kisebbségiek is, hogy mi a megoldás például Románia esetében. A megoldás az, hogy a koppenhágai kritériumokat a csatlakozás után is számon kell kérni" – fogalmazott Sógor Csaba.

A romániai politikai helyzetről rendezett vitához benyújtott írásbeli hozzászólásában Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hivatkozott arra, hogy a másfél milliós romániai magyar közösség az Európai Unió legnagyobb nemzeti kisebbsége, elkötelezett az európai elvek és értékek, valamint a jogállam mellett. Hozzátette, az RMDSZ a közösség legitim képviselőjeként, a többi párthoz és az egész román társadalomhoz hasonlóan nagyon nehéz időszakon van túl.

"A társadalom megosztottsága az államfő felfüggesztése, az intézményi és politikai válság nagyon nehéz döntések elé állította Szövetségünket. A politikai válság mellett közösségemnek, történelmében és hagyományaiban gyökerező egyik legfontosabb célkitűzése, a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatása ellen intézett támadással kellett szembenéznie" - fogalmazott hozzászólásában Winkler Gyula.miko

Az RMDSZ európai parlamenti képviselője kitért arra, hogy szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön közel 30 ezer ember tiltakozott a 2002-ben, a református egyháznak visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen. "A bírósági határozat teljességgel figyelmen kívül hagyja a jogállam elveit és megkérdőjelezte közösségünk és a magyar történelmi egyházak magántulajdonhoz való jogát" - hangsúlyozta Winkler Gyula.

Az RMDSZ képviselője meggyőződését fejezte ki, hogy Romániában valós igazságszolgáltatási reformra és mélyreható alkotmánymódosításra volna szükség. "Csupán ez jelenthet tartós megoldást a nyáron csúcsosodott, az állami intézmények közötti konfliktusok tartós feloldására" - zárta a romániai politikai helyzetről rendezett strasbourgi vitához benyújtott hozzászólását Winkler Gyula.

Az ülésen, amelynek végén a képviselők nem fogadtak el határozatot, az Európai Bizottság álláspontját Viviane Reding, a jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosa képviselte. Ugyancsak ő válaszolt a képviselők felvetéseire, többek között Sógor Csaba azon követelésére, hogy a koppenhágai kritériumok tiszteletben tartását a csatlakozás után is számon kell kérni a tagállamokon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X