Kormányváltásra cseréli a nevét a baloldali Összefogás


-A A+

A baloldali pártok lecserélik nevüket és ezentúl "Összefogás" helyett a "Kormányváltás" nevet veszik fel – tudta meg az Origo a pártszövetség több politikusától. Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke az atv.hu-nak csütörtök délelőtt azt mondta, hogy "Kormányváltás" lesz a baloldali pártok új szlogenje is.

Az Origo úgy tudja, a váltásra azért is van szükség, mert kiderült, hogy a Szepessy Zsolt volt monoki polgármester Összefogás Pártja is országos listát tud állítani, és nem akarják, hogy a választók pusztán félreértésből rájuk ikszeljenek a baloldali pártok helyett. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint nem tiltják meg az összefogás szó használatát, és amúgy is tervezték, hogy az utolsó hetekben nem ezzel a névvel kampányolnak.

A baloldali pártok (MSZP, Együtt-PM, DK, MLP) január közepén állapodtak meg egymással, és már január vége óta Összefogásként határozzák meg magukat a politikusok is az Összefogás tagjaiként szerepelnek a médiában.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta az Origónak, hogy azért "korrigálják a szlogen használatát", hogy kezeljék a pártlistával előálló új helyzetet. "Nem tiltjuk meg az összefogás jelszót, de meg kell különböztetnünk magunkat egyértelműen az Összefogás Párttól" – mondta Fodor, aki hangsúlyozza, hogy az Összefogás név amúgy sem szerepelt volna a szavazólapon a nevük mellett, és nekik a saját pártjaik nevét kell sulykolniuk.








EZT OLVASTA MÁR?

X