Elfoglalta a Kárpátalja megyei bíróság épületét a Jobboldali Szektor


-A A+

Elfoglalta és kiürítette a Kárpátalja megyei közigazgatási bíróság épületét szerdán Ungváron a kárpátaljai Jobboldali Szektor (PSZ), mert követelésére ellenére nem mondott le tisztségéről a taláros testület elnöke, akit korrupcióval gyanúsít a szervezet.

A PSZ és a kárpátaljai átvilágító bizottság tagjai délelőtt vonultak a megyei közigazgatási bíróság épületéhez, hogy lemondásra bírják Olekszij Sesenya bírósági elnököt, akit hivatali korrupcióval gyanúsítanak. A tüntetők szerint sikerült megszerezniük a főbíró hivatali hatáskörével való visszaélését bizonyító nyomozati iratokat az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat, az SZBU ungvári hivatalától, amikor el akarták égetni azokat az udvaron, a kijevi események idején – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

A jelentés szerint a bírósági elnök nem tett eleget a tüntetők követelésének, arra hivatkozva, hogy a korábbi alkotmány hatályba lépése miatt Ukrajnában jelenleg nincs olyan érvényes jogszabály, amely alapján önként lemondhatna tisztségéről. A PSZ tagjai ezután felszólították, hogy címezze az ukrán népnek a felmondó levelét, de a bírósági elnök ezt is megtagadta.

A több mint egyórás vitát követően a PSZ felszólította a bíróság munkatársait, hogy hagyják el az épületet, akik ennek eleget is tettek, majd bejelentette, hogy addig blokád alatt tartja a bíróságot, ameddig nem születik jogszerű megoldás a bírósági elnök lemondására. A bírósági épületben jelenleg a hivatali őrség és a PSZ aktivistái tartózkodnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X