Elmarad az ellenzéki összefogás március 15-i rendezvénye


-A A+

A várható vihar és az erős szél miatt elmarad az ellenzéki összefogás romániai idő szerint délután 4 órára Budapestre tervezett tüntetése - közölték a szervezők az MTI-vel. Az Együtt-PM közleménye szerint azért mondták le a rendezvényt, mert nem kockáztatják senki testi épségét. A döntést a rendőrséggel folytatott konzultáció után hozták meg. Közölték azt is, hogy a választásig hátralévő hétvégék egyikén pótolják a rendezvényt. Ennek időpontjáról, helyszínéről az ellenzéki szövetség tagjai hétfőig döntenek.

Az ellenzéki összefogás pártjai délután 4 órától a fővárosi Szabad sajtó útján tartottak volna közös rendezvényt, amelyet Talpra, magyar! szlogennel hirdettek. A demonstráción beszédet mondott volna sorrendben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, valamint Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a MSZP elnöke.

Budapestre is kiadták a riasztást a várható viharos szél miatt. Már Budapestre is kiadták a riasztást a várható viharos szél miatt, több megyében pedig másodfokúra emelték a korábban kiadott riasztást. Ezeken a területeken már a következő órákban is viharossá erősödhet a szél. Szombat kora délután a viharos szél miatt egyre több járásra adtak ki riasztást. Pest, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, és Nógrád megye több járásában már narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott - szombat éjfélig szóló - veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint Budapesten. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják. Baranya, Somogy, Vas és Zala megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezekben a megyékben is 70 kilométer/órásnál erősebb széllökések lehetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat éjfélig szóló veszélyjelzése szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmezetés van érvényben több megye mellett a fővárosban is. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X