Újabb olasz szankciók léphetnek életbe Oroszországgal szemben


-A A+

Súlyos és negatív fejleménynek nevezte Federica Mogherini olasz külügyminiszter a Moszkvában kedden aláírt orosz-krími államközi megállapodást, amely szerint a Krím félsziget csatlakozik az Oroszországi Föderációhoz. Az új olasz kormány diplomáciai vezetője hangsúlyozta, hogy újabb szankciókat vezethetnek be Oroszországgal szemben. Federica Mogherini az olasz parlament külügyi bizottsága előtt szólalt fel kedden a csatlakozás moszkvai bejelentését követően.

Elmondta, hogy újabb EBESZ-misszió indulhatna Ukrajnába, „ez alkalommal a korábbihoz képest sokkal népesebb, több száz tagú delegáció". Hangsúlyozta, hogy szerinte nem a NATO a legmegfelelőbb helyszín a jelenlegi válsághelyzet megoldására.

Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter úgy fogalmazott, akármilyen lépések is következzenek, ezeknek nem szabad kizárniuk az Oroszországgal való párbeszéd folytatását. „Ukrajna nehéz pillanatokat él meg az orosz agresszió miatt, de éppen az fog megoldást adni, hogy Ukrajna Európát választotta" - fogalmazott Jevhen Perelygin, Ukrajna római nagykövete.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X