Index: Orbán nem tartja megfelelő súlyú vitapartnernek Vona Gábort


-A A+

Az Index információi szerint nem lesz miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Vona Gábor között. Az eddig példátlan kampányeseményt maga Vona Gábor, a Jobbik elnöke harangozta be hétfőn, pártja pedig kedden egy újabb sajtótájékoztatón erősített rá a hírre. Dúró Dóra azt állította, a Jobbik biztos benne, hogy a kormányfőjelölti vitát két nappal az országgyűlési választás előtt, április 4-én meg fogják tartani.

A bejelentésre Orbán Viktor stábja nem reagált. Egy vezető fideszes politikus szerdán viszont az Index kérdésére határozottan kijelentette: a hallgatás ebben az esetben nem beleegyezést jelent, csupán azt, hogy Vonát nem tartják megfelelő súlyú partnernek egy ilyen vita lebonyolításához. Ezen az sem változtat, hogy a találkozót ilyen agresszív technikával próbálják kierőszakolni.

A Fidesz három napja, vasárnap jelentette be, hogy nem lesz Orbán–Mesterházy-vita sem. Az ellenzéki pártszövetség miniszterelnök-jelöltjének kihívását azzal utasították el, hogy valójában nem tudni, ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X