A szlovák kormányfő nem támogatná segéllyel Ukrajnát


-A A+

Robert Fico szlovák kormányfő egy esetleges Ukrajnának nyújtandó szlovák pénzügyi segély ellen érvelt vasárnap, arra hivatkozva, hogy azt országa nem engedheti meg magának. „Ha az Európai Uniónak vannak erre tartalékai, akkor (adhat segélyt Ukrajnának), de mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan problémákat oldjunk meg, amelyeket Ukrajna saját magának okozott" - mondta szlovák TA3 tévécsatornának a szociáldemokrata miniszterelnök.

A szlovák államfői posztért versenyben lévő, az elnökválasztás második fordulójára készülő Fico ismét igen szkeptikusan nyilatkozott az átmeneti ukrán vezetésről. Egyúttal a krími válság kapcsán Moszkva ellen esetlegesen bevezetendő gazdasági szankciók ellen érvelt, hangsúlyozva, hogy Szlovákia erősen függ az orosz kőolaj- és földgázbehozataltól.

Pénteken a szlovák kormányfő a Moszkva elleni gazdasági szankciókat illetően azt mondta az Európai Tanács brüsszeli ülését követően, hogy „a demokrácia védelmezőinek elszántsága véget ér, amint a gazdasági érdekekre kerül a sor". Robert Fico ellenfele, a független Andrej Kiska elnökjelölt ugyanakkor indokoltnak tartja Ukrajna európai uniós megsegítését. Szerinte Szlovákiának is az az érdeke, hogy a szomszédos országban stabil politikai helyzet legyen.

Az Európai Unió korábban 11 milliárd eurós segélykeret létrehozásáról határozott Ukrajna számára, a pénz részletekben történő folyósítását azonban ukrajnai gazdasági-politikai reformok véghezviteléhez kötötte. Egyenlőre egy 610 millió eurós rövid távú és egy egymilliárd eurós középtávú kedvezményes hitel folyósítására tett konkrét ajánlatot Brüsszel Kijevnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X