Hágához fordul Kijev az orosz intézkedések miatt


-A A+

Kijev nem egyezik bele Ukrajna föderalizációjába, de nagyobb jogkörökkel ruházza fel a helyhatóságokat - közölte Andrij Descsica, az ukrán külügyi tárca irányítója kedden, reagálva Moszkva ezzel kapcsolatos javaslatára. „Ukrajna sosem fog engedni az ország föderalizációjával kapcsolatos orosz követeléseknek" - szögezte le Descsica újságíróknak nyilatkozva Brüsszelben az NATO-ukrán bizottság ülése után.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn John Kerry amerikai kollégájával folytatott párizsi megbeszélése után jelnetette ki, hogy Ukrajna esetében „az egységes állam modellje" nem működik, és Moszkva meggyőződése szerint Ukrajnában a föderalizációnak az alkotmányos reform nagyon fontos összetevőjének kell lennie.

Reagált Lavrov felvetésére kedden az ukrán külügyminisztérium szóvivője is. Jevhen Perebijnisz szerint a tárca azt javasolja Oroszországnak, hogy alakuljon konföderációvá, 5-10 államnyelvet vezessen be, hogy szavatolni tudja a kisebbségek részvételét a hatalmi intézmények működtetésében. „Az ukrán külügyminisztérium biztos abban, hogy ezzel Oroszország közeledni tudna a civilizált demokratikus példákhoz, emberi jogokhoz és a kisebbségek megbecsüléséhez" - mondta a szóvivő.

A brüsszeli megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón Andrij Descsica azt is mondta, hogy Ukrajna nem kéri felvételét a NATO-ba, erre „nincs jogi alapja", de fontolgatja a kibővített partnerség lehetőségét. Az ukrán média híradásai szerint Descsica újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: Ukrajna teljesen eltökélt abban, hogy visszakapja a Krímet, és a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) nyújt be keresetet Oroszország ellen a félsziget bekebelezése miatt. Hozzátette, hogy erről szó volt a kormány ülésén, tekintettel arra, hogy az ENSZ Közgyűlése által elfogadott krími határozat után Kijevnek van jogalapja erre.

„Úgy gondoljuk, hogy nemzetközi segítséggel vissza tudjuk szerezni a Krímet Ukrajnának" - mondta a tárcavezető. Descsica arról is tájékoztatta újságírókat, hogy Moszkva lemondta az április 4-i minszki külügyminiszter-helyettesi szintű orosz-ukrán megbeszélést. Moszkva hétfőn jelezte, hogy Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes nem tud Minszkbe utazni - mondta a tárcavezető.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X