Nem működik együtt a NASA az orosz űrkutatási ügynökséggel


-A A+

A Krím oroszországi bekebelezése miatt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA felfüggesztett minden kapcsolatot az orosz űrkutatási ügynökséggel, a Roszkoszmosszal, de a tilalom nem vonatkozik a Nemzetközi Űrállomással (ISS) összefüggő együttműködésükre.

Amerikai honlapokon megjelent szerdán Michael O'Brien, a NASA egyik vezetőjének a levele, amelyet az űrügynökség dolgozóinak küldött. O'Brien azt írta, tekintettel arra, hogy Oroszország megsérti Ukrajna szuverenitását és területi épségét, a kormány ügy döntött, hogy a NASA-nak fel kell függesztenie minden kapcsolatát az orosz kormány képviselőivel. A tilalom vonatkozik a NASA-alkalmazottak oroszországi útjaira, illetve az orosz kormányilletékesek látogatásaira a NASA-nál, a kétoldalú kapcsolatokra, az elektronikus levelezésre, továbbá tele- vagy videokonferenciákra.

A korlátozások azonban nem vonatkoznak sem az ISS-missziókra, sem olyan szakmai találkozókra, amelyeket harmadik országban bonyolítanak le amerikai és orosz szakemberek.

Űrkutatási szakértők szerint a NASA-nál bevezetett tilalom nem meglepő, mivel hasonló utasítást kaptak más amerikai ügynökségek is. Másrészt a szankciók hatása korlátozott lesz, mivel az ISS-missziót nem érintik, márpedig ez az egyetlen olyan amerikai-orosz űrkutatási együttműködés, amely eddig viszonylag zökkenőmentesen működött.

Jelenleg három orosz, két amerikai és egy japán űrhajós tartózkodik a Föld körül mintegy 400 kilométeres távolságra keringő, százmilliárd dolláros költséggel megépített űrbázison, amely 15 ország tulajdonát képezi. Az amerikai asztronautákat orosz űrhajókkal szállítják az ISS-re.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X