Véget ért Izraelben a diplomatasztrájk


-A A+

Izraelben véget ért a külügyminisztériumi dolgozók sztrájkja, ismét megnyílnak az ország külföldi nagykövetségei - jelentette a Háárec című izraeli lap csütörtökön.

Egy évvel a munkaügyi vita kezdete, tíz nappal a teljes körű munkabeszüntetés és az ország külképviseleteinek bezárása után szerdán a szakszervezet, a minisztérium dolgozóinak bizottsága és a pénzügyminisztérium képviselői aláírták a viszályt lezáró, az új munkaszerződések alapelveit összefoglaló megállapodást.

Az alkalmazottak új kollektív szerződését e kompromisszumos egyezmény szerint kell kidolgozniuk harminc napon belül. A dolgozók kötelezték magukat, hogy néhány évig nem folyamodnak újabb munkabeszüntetéshez, cserébe javulnak bérezésük, nyugdíjazásuk feltételei és külföldi állomásoztatásuk körülményei.

Fizetésüket a célország árviszonyainak megfelelően fogják megállapítani, s házastársukat is kompenzálják, amennyiben az ismételt kiküldetések miatt nem tud munkát találni magának.

A diplomaták sztrájkja következtében az utóbbi évben lemondták számos külföldi és hazai politikus látogatását, veszélybe került Ferenc pápa május 25-re tervezett útja, valamint a konzuli szolgáltatások szüneteltetése miatt a külföldön segítségre szoruló izraeliek helyzete is nehezebb lett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X