Ez az eltűnt maláj gép eddigi „legígéretesebb nyoma”


-A A+

Az ausztrál haditengerészet hajója, az Ocean Shield is megerősítette a kínaiak korábbi információját, két alkalommal is fogni tudták a jelzéseket, amelyek akár az eltűnt malajziai utasszállító fekete dobozának jelei is lehettek. Az Ocean Shield egyszer két óra 20 percen át érzékelte a pingeket, majd amikor visszafordult, további 13 perce sikerült befogni őket.

Az ausztrál hadihajó vontatja az amerikaiak által a térségbe küldött TPL-25-ös lokátort. Ezt kifejezetten szerencsétlenül járt repülők fekete dobozainak felkutatására fejlesztették ki. Ha sikerül leszűkíteni a helyszínt, az óceán mélyére bocsátanak egy torpedóhoz hasonlító, másik szerkezetet, amely képes az esetleges roncsok elhelyezkedésének feltérképezésére.

A nemzetközi kutatási hadműveletet koordináló ausztrál légimarsall, Angus Houston szerint "ez az eddigi legígéretesebb nyom". A marsall ugyanakkor óvatosságra intett. "Még nem találtuk meg a gépet, a jelek megerősítésére van szükség" - mondta. Houston jelentette be azt is, hogy az Ocean Shield második alkalommal két jelet is észlelt, ami arra utalhat, hogy a mindkét fekete doboznak - a repülési adatokat, illetve a pilótafülkében történteket rögzítő szerkezetnek - a közelében járhattak.

A kutatók versenyt futnak az idővel, elvileg néhány órán belül elhallgathatnak a transzponderek, a fekete dobozok elemei harminc napig működnek, azután lassan kimerülnek. A malajziai légitársaság MH370-es járata 239 emberrel a fedélzetén március 8-án tűnt el.

A malajziai illetékesek hét végén tették közzé, hogy több ország radarjelzéseit összevetve már egészen pontosan meg tudják rajzolni a gép útját. Ebből nemcsak az derül ki, hogy a Boeing 777-est a Thaiföldi-öböl közepén szándékosan visszafordították, hanem az is, hogy Indonézia megkerülésével, az indonéziai radarok kikerülésével jutott el az Indiai-óceán déli részére, ahol most keresik.








EZT OLVASTA MÁR?

X