Már halottak és sebesültek vannak Ukrajnában


-A A+

Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek annak a "terroristaellenes műveletnek" a nyomán, amelyet az ukrán különleges erők a hét végén indítottak Kelet-Ukrajnában - jelentette be vasárnap az ukrán belügyminiszter.

Arszen Avakov Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik embere életét vesztette, további öt pedig megsebesült, ez utóbbiak között van az SZBU terroristaellenes központjának vezetője. A miniszter szerint a szeparatisták között ugyanakkor "meghatározatlan számú" halott van. A belügyminiszteri közlésben nem szerepel, hogy melyik kelet-ukrajnai városban haltak meg és sebesültek meg az emberek.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter korábban szintén a Facebook-profilján jelentette be, hogy a terrorellenes akciót az SZBU irányítja, és abban különféle biztonsági szervek egységei részt vesznek. Avakov "nagyon kemény" választ ígért, szerinte különbséget kell tenni a tüntetők és a terroristák között. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint a bejelentést követően az utcákon autógumikból, homokzsákokból és falapokból barikádokat kezdtek emelni az elfoglalt rendőrségi épületnél.

A CNN szerint a miniszter nem sokkal később felszólította a civileket, hogy hagyják el a városközpontot, maradjanak lakásaikban és ne menjenek az ablakok közelébe. A szeparatisták ugyanis szerinte bármiféle tárgyalás nélkül tüzet nyitottak az ukrán különleges egységekre. A város polgármestere állítólag levette a városházára korábban kitűzött orosz zászlót. Sok oroszpárti civil van az utcákon, a városbe vezető utakat is segítenek lezárni.








EZT OLVASTA MÁR?

X