Delfineket és oroszlánfókákat is visznek a NATO hadgyakorlatára
A NATO történetében először idén harci delfinek és oroszlánfókák is részt vesznek a katonai szövetség és Ukrajna közös hadgyakorlatán a Fekete-tengeren – közölte az amerikai haditengerészet. Az egy- vagy kéthetesre tervezett hadgyakorlaton részt vevő húsz delfint és tíz oroszlánfókát a kaliforniai San Diegóból szállítják majd a Fekete-tengerhez egy speciális medencével ellátott repülőgépen.
Az állatokkal a radarrendszerek megzavarását, aknakeresést és katonai búvárok észlelését gyakorolják majd a tengeri emlősök kiképzési programjában. Ezenkívül kipróbálják majd azt az új, kifejezetten delfinekre szabott harci viseletet is, amelyet a Hawaii Egyetem kutatói fejlesztettek ki - mondta el Tom LaPuzza amerikai katonai szóvivő az Izvesztyija című orosz lap szerint. LaPuzza hangsúlyozta: ez az első eset, hogy delfineket alkalmaznak egy NATO-hadgyakorlaton, sőt valószínűleg ez lesz az első alkalom, hogy amerikai harci delfinek a nyílt tengeren találkoznak majd orosz „kollégáikkal".
Delfineket katonai célokra jelenleg a világon csak két helyen, San Diegóban és Szevasztopolban képeznek ki. A szevasztopoli kiképző központ állatai pedig nemrég hivatalosan az orosz haditengerészet fennhatósága alá kerültek, miután márciusban a Krím félszigetet az Oroszországi Föderációhoz csatolták. Az amerikai haditengerészet kötelékében összesen mintegy száz palackorrú delfin, kaliforniai oroszlánfóka és beluga cet (fehér delfin) „teljesít szolgálatot".
Jurij Pliacsenko, a szevasztopoli harci delfinek egykori kiképzője az állatvédők éles tiltakozására számít. Szerinte a tengeri emlősök repülővel való szállítása az Egyesült Államokból a Fekete-tengerig nemcsak drága mulatság, de komolyan veszélyezteti az állatok egészségét is. Annak idején a Szovjetunió is tervezte, hogy kiképzésre a Földközi-tengerre viszi harci delfinjeit, de a gyakorlatot végül a nemzetközi közösség nyomására kénytelenek voltak lefújni - idézte fel Pliacsenko a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni