Brit katonák voltak az Afganisztánban lezuhant helikopter fedélzetén
A brit védelmi minisztérium közölte, hogy a szigetország öt katonája tartózkodott a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) Afganisztánban szombaton lezuhant helikopterének fedélzetén.
Richard Felton vezérőrnagy tragikus balesetnek nevezte az Afganisztán déli részén, Kandahár tartományban, a pakisztáni határtól mintegy 50 kilométerre történteket. Az ISAF szerint az okokat még vizsgálják.
Korábban egy helyi tisztviselő az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy műszaki probléma okozhatta a légi balesetet. Az afgán kormány ellen harcoló tálibok viszont azt jelezték, hogy ők lőtték le a helikoptert.
A mostani a briteket érintő harmadik legsúlyosabb afganisztáni incidens a beavatkozás 2001-es kezdete óta. 2006-ban egy Nimrod MR2 típusú repülőgép zuhant le 14 brit katonával, 2012-ben pedig hatan haltak meg, amikor páncélozott járművűket felrobbantották Kandahárban - jelentette a BBC, amely szerint a szombati öt áldozattal 453-ra emelkedett az Afganisztánban elesett brit katonák száma.
2001 óta a nemzetközi biztonsági erők több mint 3400 katonája halt meg az ázsiai országban.
- 35843 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35846 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35846 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35847 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35848 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35849 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni