Moldova 2019-ben szeretne teljes jogú EU-tag lenni


-A A+

Chișinău és Bukarest "ambiciózus de megvalósítható" célkitűzése, hogy Moldova 2019-ben, a román elnöksége idején váljék az Európai Unió teljes jogú tagjává - közölte Iurie Leancă moldovai miniszterelnök kedden, amikor a sculeni-i határátkelőnél találkozott Victor Ponta kormányfővel.

Leanca kifejezte reményét, hogy augusztus 27-éig (Moldova 1991-es függetlenségi nyilatkozatának ünnepéig) működőképessé válik a moldovai Ungheni és Iași között épülő gázvezeték, s így Moldova a jelenleginél sokkal jobb áron vásárolhat majd energiát. A 42 kilométeres gázvezetéket - európai uniós támogatást is felhasználva - főleg román forrásokból építik. A munkálatok tavaly augusztus 27-én kezdődtek, a román oldalon már befejezték az építkezést.

Victor Ponta megerősítette, hogy Románia "minden hátsó szándék" nélkül támogatja keleti szomszédja európai integrációját. Hozzátette: Romániának nemcsak gazdasági, hanem biztonsági téren is támogatnia kell Moldovát. Románia "nem ülhet ölbe tett kézzel", amikor Moldova az ukrajnai fejlemények nyomán maga is válságos helyzettel szembesül - hangsúlyozta.

A két kormányfő több moldovai állampolgárral együtt lépte át a határt, abból az alkalomból, hogy a biometrikus útlevéllel rendelkező moldovai polgárok április 28-ától vízum nélkül léphetnek be a schengeni övezetbe.

Moldova és Európai Unió társulási egyezményét az EU Keleti Partnerség programjának szentelt, 2013. novemberi vilniusi csúcstalálkozón parafálták, s az egyezmény aláírására José Manuel Barroso bizottsági elnök szerint a tervezettnél korábban, még idén júniusban sor kerülhet. A tagállamok között azonban jelenleg nincs összhang az EU további bővítését illetően, s Moldova gyors integrációját még a román lapok is valószínűtlennek tarják olyan körülmények között, amikor Moldova tagjelölti státusának sincs még céldátuma.








EZT OLVASTA MÁR?

X