Részlegesen regionális nyelv lett a magyar Beregszászon


-A A+

Részlegesen regionális státust kapott a magyar nyelv a Beregszászi járásban: a járási tanács (közgyűlés) képviselőinek túlnyomó többsége kedden megszavazta az ukrán nyelvtörvény kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó egyes rendelkezéseinek helyi szintű alkalmazását.b5e2e beregszasz
 
A döntés értelmében a jövőben a járási tanács határozatait mind a testület internetes honlapján, mind az újságjában két nyelven, ukránul és magyarul teszik közzé. A magyar nyelvet is használják majd az önkormányzati ügyintézésben, konferenciákon, gyűléseken, és magyarul is közzéteszik a hivatalos közleményeket – adta hírül az ua-reporter.com ungvári hírportál.
 
A Beregszászi járásban az ukrán mellett magyarul készülnek majd a hivatalos nyomtatványok, űrlapok, pecsétek, feliratok. A 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint a Beregszászi járás 54 ezer főt kitevő lakosságának 76%-a magyar nemzetiségű.

gajdos istvanGajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere – akit a karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál idézett – történelminek nevezte a járási tanács döntését, amelyet a jelen lévő 52 képviselő közül 45 szavazott meg. A politikus hangsúlyozta, Beregszász azzal, hogy 2012. szeptember 7-én elkezdte az ukrán nyelvtörvény alkalmazását a város területén, nagy lépést tett a magyar kisebbség jogainak alkalmazása felé. A járási tanács döntése azonban – tette hozzá – összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséggel bír a kárpátaljai magyarság jogainak bővítését illetően.

A mukachevo.net munkácsi hírportál ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a beregszászi járási tanács – akárcsak néhány napja a beregszászi városi tanács – elvetette a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselőcsoportjának indítványát, hogy a testület teljes egészében, s ne csak részlegesen szavazza meg a magyar nyelv regionális státusra történő emelését Kárpátalja egyetlen magyar többségű járásában.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X