Véletlenül közzétették a krími népszavazás valódi eredményét


-A A+

Az orosz elnök civiltársadalmi és emberi jogi tanácsa nevű szervezet hétfőn élesített be egy blogposztot, amit aztán pillanatokkal később el is tüntettek. A beszámoló szerint a márciusi krími népszavazáson csak 30 százalékos volt a részvétel, és a szavazók fele szavazott csak arra, hogy a félsziget Oroszország része legyen - írja a kyivpost.com.

Vagyis a választásra jogosultak alig 15 százaléka akart csak elszakadni Ukrajnától, pedig akkor a félsziget már de facto orosz katonai uralom alatt állt. A korábbi hivatalos közlés szerint viszont a részvétel 83 százalékos volt, és százból 97 választó, vagyis a jogosultak 80,5 százaléka az oroszországi annektálásra szavazott.

A tanács egyik tagja, Szvetlana Ganuskina a Kanal 24-tévének korábban azt nyilatkozta, hogy a krími népszavazás jobban lejáratta Oroszországot, mint amiről külföldön bárki álmodhatott.

Május 11-én a kelet-ukrajnai Donyeckben tartanak függetlenségi népszavazást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X