Ismét megbuherálták a részvételi adatokat az orosz szakadárok?


-A A+

A vasárnapi szakadár népszavazásokon Luhanszk megyében 24 százalék körüli, Donyeck megyében pedig valamivel több mint 32 százalékos volt a valós részvétel - jelentette ki Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő hétfőn, belügyi és szakértői adatokra hivatkozva. A kijevi parlamentben, a szokásos frakciók közötti egyeztetésen elhangzott szavai szerint Luhanszk megye számos településén nem is tartották meg az "úgynevezett népszavazást".

Turcsinov állítását alátámasztani látszik a mariupoli 0629.com.ua hírportál számítása, amely szerint a Donyeck megye déli részén lévő Mariupolban "fizikailag" legfeljebb a választók négy százaléka szavazhatott. A portál jelentése szerint ebben a városban a választásokon általában 216 szavazókört nyitnak, vasárnap viszont csupán négy működött. "Ennek köszönhetően alakultak ki a látványos hosszú sorok a szavazóhelyiségek előtt" - jegyezte meg a portál.

Az Azovi-tenger partján fekvő városban mintegy 345 ezer választópolgár él. A portál szerint még a legnagyobb befogadóképességű szavazókörben is legfeljebb 2,5 ezren tudnak szavazni. Eszerint még ha felgyorsított tempóban is fogadták a referendumon résztvevőket, a négy szavazókörben összesen 15 ezernél több választó fizikailag nem lehetett képes leadni szavazatát reggel nyolc és este nyolc óra között, ameddig a szeparatisták közlése szerint szavazások tartottak a városban. Ezzel szemben viszont a vasárnap délután négy órakor az oroszbarát szakadárok azt közölték, hogy már 25 százaléknyian leadták a szavazatukat a referendumon, ami megközelítőleg 85 ezer főt jelentett volna.

Vasárnap a két kelet-ukrajnai megyében az oroszbarát szakadárok népszavazást szerveztek a régió önállóságáról. A szakadárok adatai szerint Donyeck megyében a választók 89 százaléka, Luhanszkban pedig 94-98 százaléka fejezte ki támogatását. A szavazólapokon az a kérdés állt, hogy "Támogatja-e Ön a donyecki (illetve luhanszki) népköztársaság állami önállóságát?" A kérdés megfigyelők szerint nem egyértelmű, az ukrán és az orosz médiában megkérdezett választók nyilatkozataiból az tűnt ki, hogy a résztvevők közül sokan nem is értették pontosan, mire adják a szavazatukat: a megye függetlenségére, elszakadására Ukrajnától, vagy az országon belül maradására, de nagyobb önrendelkezéssel, autonómiával, vagy Ukrajna szövetségi állammá alakulására.

Közben Roman Ljahin, a donyecki szakadárok választási bizottságának elnöke kijelentette hétfőn, hogy nem fogják megrendezni a népszavazás következő lépcsőjét a kelet-ukrajnai megyében. Szavai szerint a következő hét végén nem lesz referendum Donyeck megye Oroszországhoz csatlakozásáról, sem a Luhanszk megyével való egyesüléséről. Hozzátette, hogy a megye állami önállóságáról vásárnap tartott népszavazás eredményét helyi idő szerint várhatóan délután három óra után hozzák nyilvánosságra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X