Két pokolgép robbant Nigériában, 118 halott


-A A+

Két pokolgép robbant a nigériai Jos városának egy forgalmas, központi részén kedden, a merényletben a legújabb hírek szerint 118 ember életét vesztette. A robbanószerkezeteket egy teherautóba és egy kisbuszba rejtették ismeretlenek a város üzleti negyedében, a központi buszpályaudvar és egy forgalmas piac mellett hozták működésbe. 

A merényletben 118 ember halt meg, többségükben nők. A nigériai média kórházi források alapján egyenesen kétszáz halálos áldozatról számolt be. 

A 900 ezres Jos Nigéria középső részén, az ország muszlim többségű északi és keresztény többségű déli részének határán fekszik. Bár Josban legutóbb 2010-ben történt jelentős terrorcselekmény - egy 80 áldozatot követelő robbantás -, a környező régiókban a Boko Haram radikális iszlamista terrorszervezet gyakran követ el merényleteket. 

A Boko Haram (a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás) a közelmúltban azzal keltett nemzetközi megrökönyödést, hogy elrabolt több mint 200 iskoláslányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A saría (muzulmán vallási jog) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló szervezet egyre kiterjedtebb terrorkampányt folytat Nigéria észak részén, csak az elmúlt hetekben 300-an, idén pedig több mint kétezren haltak meg. 

Nigéria már egy éve rendkívüli állapotot hirdetett az érintett területeken, amit a parlament kedden fél évvel meghosszabbított, de azzal a feltétellel, hogy Goodluck Jonathan elnök több forrást bocsát a hadsereg rendelkezésére és javítja a fegyveres erők tagjainak életkörülményeit. Megfigyelők szerint a Boko Haram megfékezését ugyanis egyebek mellett az is akadályozza, hogy a nigériai hadsereg mind felszerelését, mint morálját tekintve gyengébb a terrorszervezetnél. 

Ezzel párhuzamosan kedden nigériai diplomaták kezdeményezték az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, hogy a Boko Haramot vegyék fel azon szervezetek listájára, amelyek ellen az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz való kötődésük miatt globális szankciók - egyebek mellett fegyverembargó és vagyonbefagyasztás - vannak érvényben. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X