Ötvenezer román telepedett le tavaly Németországban


-A A+

Ötvenezer román és 24 ezer magyar állampolgárral nőtt Németország lakossága 2013-ban a szerdán közzétett statisztikai jelentés szerint. 

Csaknem 60 ezren költöztek Magyarországról Németországba tavaly a német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint. A Destatis előzetes adatai alapján 2013-ban 58 993 Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54 827-hez képest. Magyarország ezzel az ötödik helyen áll a bevándorlók száma alapján összeállított listán. Ugyanakkor a vándorlási mérleg - a bevándorlók és a kivándorlók különbsége - 7,2 százalékkal kisebb bevándorlási többletet jelez, mint egy évvel korábban. Tavaly 34 681 fő költözött Németországból Magyarországra, az egy évvel korábbi 28 619 után, a bevándorlási többlet így 24 312-re csökkent a 2012-ben regisztrált 26 208-ról.

A romániai vendégmunkások száma továbbra is emelkedő tendenciát mutat, 50 ezer honfitársunk telepedett le tavaly Németországban. A gazdasági válság hatására olyan korábban inkább célországként szereplő államok, mint Olaszország és Sapnyolország is szép számmal küld vendégmunkásokat Németországba, az olaszok száma 32 ezerrel, a spanyoloké pedig 22 ezerrel nőtt a tavaly. 

Tavaly összesen 1 226 000 bevándorló érkezett Németországba, ami húszéves csúcsot, éves szinten pedig 13 százalékos növekedést jelent. A Németországból elköltözők száma 789 ezer volt, ami 11 százalékos emelkedés 2012-höz képest. A vándorlási mérleg így 437 ezres bevándorlási többletet mutat, ami ugyancsak húszéves csúcs, 1993 óta a legmagasabb érték.

bevándorlási folyamat szerkezete nem változott lényegesen, tavaly is az uniós társállamokból érkeztek a legtöbben, összesen 780 ezren. Az EU-n belül továbbra is főleg az euróövezet déli régiójából és az unió keleti részéből költöznek Németországba.  Olaszországból például több mint 60 ezren vándoroltak ki Németországba 2013-ban, az egy évvel korábbi 45 ezer után, a Spanyolországból Németországba költözők száma pedig 37 ezerről 44 ezerre emelkedett. 

Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országból érkezett bevándorlók száma a 2012-ben regisztrált 290 ezerről 309 ezerre emelkedett, míg a 2007-ben csatlakozott Romániát és Bulgáriát együttvéve 175 ezerről 194 ezerre emelkedett a bevándorlók száma. 

A beköltözők elsősorban a leginkább prosperáló nyugati tartományokban, vagy Berlinben telepednek le. A tavaly érkezett bevándorlók négyötöde hat tartományban - Bajorországban, Baden-Württembergben, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben, Alsó-Szászországban és Berlinben - koncentrálódik a Destatis kimutatása szerint.








EZT OLVASTA MÁR?

X