Kilenc ukrán katona vesztette életét Kelet-Ukrajnában
Oroszbarát szeparatisták legalább kilenc ukrán katonát megöltek Kelet-Ukrajnában, április eleje óta ez volt a legvéresebb nap a biztonsági erők számára.
A Luhanszk és Donyeck megyei támadásokat három nappal az előrehozott elnökválasztás előtt hajtották végre. Az összetűzésekben nagyjából húsz ember megsebesült. Az első információk szerint nyolc ukrán katona vesztette életét, tizenhét pedig megsebesült a Donyeck megyei összecsapásokban - közölte az ukrán védelmi minisztérium egyik szóvivője, aki elmondta, hogy a Moszkva-párti fegyveresek gránátokkal támadtak az egyik katonai ellenőrzőpontra.
Ugyanakkor bírálta a kelet-ukrajnai függetlenségi népszavazásokat Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök és arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a Krím félsziget annektálása után ne foglaljon el több egykori szovjet területet - jelentette az orosz média. "Ukrajnának egységes, egész államnak kell lennie. A kelet és a nyugat is Ukrajna" - mondta a fehérorosz államfő. Lukasenko leszögezte, hogy bármilyen behatolóval, akár Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is felvenné a harcot.
- 39666 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39668 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39669 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39670 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39671 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39671 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni