A környezetvédelemről ír enciklikát Ferenc pápa
A klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lesz a témája Ferenc pápa következő enciklikájának , amely hét-nyolc hónap múlva jelenik meg - írta pénteken a La Stampa olasz napilap.
Ferenc pápa az olasz püspöki karnak (Cei) a Vatikánban tartott éves közgyűlésén, az egyik zárt ajtók mögötti találkozón beszélt a "zöld enciklikáról", amely 2015 elejére készülhet el - tudta meg a La Stampa mindig jól értesült vatikáni tudósítója. Ferenc pápa a tavalyi megválasztása utáni beiktatási szentmisén beszélt először arról, hogy az embereknek, mindenekelőtt a politikai és gazdasági élet vezetőinek a "teremtett világ őreinek kell lenni". Azóta az egyházfő számos beszédében szorgalmazta a környezet védelmét a Föld természetes forrásainak a kapzsiságtól vezetett és féktelen kizsákmányolására figyelmeztetve.
A környezetvédelemről tervezett enciklikára Ferenc pápa Áder János magyar államfő tavaly szeptemberi, majd Francois Hollande francia elnök idei januári vatikáni látogatása alkalmával is utalt. Az enciklika aktualitását erősíti, hogy 2015-ben Párizsban világkonferenciát rendeznek a globális klímaváltozásról,és a jövő május elsején kezdődő Expo 2015 milánói világkiállítás témája is a bolygó táplálék- és energiaforrásai lesznek.
Ferenc pápa és XVI. Benedek közösen írt enciklikája, A hit fénye (Lumen fidei) tavaly június 29-én jelent meg. Ennek szövegét a nyugalmazott pápa kezdte el írni. November 24-én jelent meg Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, amely az egyházról és a hitről szólt.
- 35897 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35899 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35900 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35901 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35902 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35902 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni