Orbán reméli, a magyar részvételi arány legalább a középmezőnyben lesz
Orbán Viktor magyar miniszterelnök reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választás magyarországi részvételi aránya legalább az európai középmezőnyben lesz. "Nem szeretném, hogyha méltatlan képet mutatna Magyarország az európai elkötelezettséget illetően, márpedig a részvételi arány erről is beszél" - mondta a kormányfő, miután feleségével, Lévai Anikóval vasárnap 12 óra után néhány perccel leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.
Azzal kapcsolatban, hogy a friss részvételi adatok mintegy két százalékkal elmaradnak az öt évvel ezelőttitől, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ez még az elviselhetőség határán belül van. "Mi kampányoltunk, amit tudtunk, megtettünk, mindenkihez eljutottunk, mindenkivel beszéltünk" - tette hozzá, majd megjegyezte: a magyar egyébként is olyanfajta, hogy szereti az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat - így van ez az adóbevallásnál és a hivatalos ügyek intézésénél is -, ezért bízik abban, hogy délután még lesz egy újabb jelentős részvételi hullám.
A miniszterelnök arra bíztatta a választókat, menjenek el voksolni, "ne vegyék félvállról a dolgot", ez egy fontos ügy Európának és a magyaroknak is, mert nem mindegy, kik képviselik az országot az unióban a következő években.
- 35897 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35899 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35900 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35901 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35902 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35903 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni