Traian Băsescuval is találkozik Barack Obama Varsóban
Kelet- és Közép-Európa államfőivel – köztük Traian Băsescu román elnökkel – is találkozik június 3-4-i varsói látogatása során Barack Obama amerikai elnök, aki az első részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vesz részt a lengyel fővárosban – jelentette a PAP lengyel és a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Jaromir Sokolowskira, a lengyel elnöki hivatal külpolitikai ügyekben illetékes miniszterére hivatkozva.
Az amerikai elnök Bronislaw Komorowski lengyel elnök meghívására utazik a lengyel fővárosba, ahol vendéglátójával együtt találkozik a térség államfőivel. A június 3-i találkozóra Lettország, Litvánia, Észtország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Szlovénia és Horvátország államfői kaptak meghívást – közölte Jaromir Sokolowski. Valamennyi ország az észak-atlanti szövetség tagja.
A találkozón elsősorban az ukrán válságról, az Ukrajnával kapcsolatos orosz álláspontról és a térség biztonsági kérdéseiről, illetve a szeptemberi NATO-csúcs előkészítéséről lesz szó.
A Gazeta Wyborcza című lengyel lap korábbi értesülése szerint Barack Obama amerikai, Francois Hollande francia és Joachim Gauck német elnökön kívül jelen lesz az összes közép-európai és a legtöbb európai államfő, jelezte részvételét a belga királyi pár, az ENSZ-főtitkár és Nobel-békedíjas személyiségek. Ukrajnából is várnak küldöttséget, de az ottani helyzetre és az elnökválasztásra való tekintettel még nem lehet tudni annak összetételét.
- 35897 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35899 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35900 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35901 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35902 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35903 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni