Európai körkép az EP-választások estéjén (PERCRŐL PERCRE)


-A A+

A romániai EP-választások mellett 19 másik uniós tagállamban tartottak vasárnap EP-választásokat. A britek, írek, hollandok és szlovákok már korábban voksolhattak. Percről-percre frissülő cikkünkben azt tudhatja meg, hogy uniós szinten hogyan alakulnak az eredmények.

22.51: A Fideszből származó információink szerint így állhat a szavazás:

  • Fidesz: 53 százalék (ez nagyjából 12-13 mandátumot jelent a 21-ből)
  • Jobbik: 15 százalék
  • MSZP: 11 százalék
  • DK: 10 százalék
  • Az Együtt-PM bejutott
  • Az LMP billeg még.

22.47: A Donald Tusk miniszterelnök vezette jobbközép Polgári Platform vezet az exit poll-felmérés szerint a lengyel EP-választáson 32,8 százalékkal, de mögötte alig egy százalékkal maradt le a felmérés szerint a Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali Jog és Igazság, ezzel mindkét párt elvileg 19-19 képviselőt küldhetne az EP-be. A demokratikus baloldali szövetség messze lemaradva 9,6 százalékot kaphatott, ez 5 képviselőt jelent, de az euroszkeptikusok és a lengyel parasztpárt is 4-4 képviselőt küldhetne az EP-be.

22.44:  A francia nemzetgyűlés feloszlatását és az arányos választási rendszer bevezetésével új választások kiírását kérte vasárnap a köztársasági elnöktől Marine Le Pen, a szélsőjobboldali euroszkeptikus Nemzeti Front elnöke, miután az első becslések szerint pártja 25 százalékos eredménnyel jelentős győzelmet aratott az európai parlamenti választásokon. "Mi mást tehet (Francois Hollande államfő), mint hogy a néphez fordul, bevezeti az arányos rendszert azért, hogy minden franciának legyen képviselete (a nemzetgyűlésben) és új választásokat ír ki?" - hangsúlyozta Le Pen. A parlamenti választásokon jelenleg csak egyéni képviselőkre lehet szavazni.

A kormányzó szocialisták részéről Laurent Fabius külügyminiszter, valamint Jean-Francois Copé, az ellenzéki jobbközép Népi Mozgalom Uniójának vezetője is azonnal visszautasította a felhívást.

22.34: A portugál exit poll-adatok szerint a baloldali szocialista párt nyerhette az EP-választást 30-34 százalékkal, ezért 7-9 képviselőt küldhetnek az EP-be. A második helyre egy szocdem-konzervatív pártszövetség futhatott be 25-29 százalékkal, a harmadik egy szélsőbal-zöld szövetség 12-15 százalékkal, a negyedik egy zöld "Föld Párt" lehet 7-8 százalékkal, az ötödik pedig a baloldali blokk 5-7 százalékkal. A Rui Tavares vezette Livre pártról egyelőre nem szóltak az exit pollok.

22.17: A Mandiner szerint 67 százalékos feldolgozottságnál az állás:

  • 1. Fidesz-KDNP 52,83%
  • 2. Jobbik 14,96%
  • 3. MSZP 11,22%
  • 4. DK 9,21%
  • 5. Együtt-PM 6,41%
  • 6. LMP 4,77%

22.01: A Mandiner értesülései alapján az összes leadott szavazat mintegy 31 százalékának feldolgozottsága alapján az EP-választás állása:

  • 1. Fidesz-KDNP 53,51%
  • 2. Jobbik 15,22%
  • 3. MSZP 11,13%
  • 4. DK 8,97%
  • 5. Együtt-PM 6,13%
  • 6. LMP 4,49%

A szavazókörök zárása után két órával, este 10-kor már a leadott szavazatok 99,07 százalékának feldolgozásával végeztek a szavazatszámláló bizottságok - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek. Bár magas a feldolgozottság, az eredmények közzétételével meg kell várni az éjfélt, amikor az utolsó uniós tagállamban, Olaszországban is bezárnak a szavazókörök.

21.44:  Finnországban - amely 13 EP-képviselővel rendelkezik - az urnazárás utáni előrejelzés szerint a konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt győzött a szavazatok mintegy 23 százalékával. Ez 4 képviselő helyet jelentene számukra. A második legerősebb pártnak - a felmérés szerint - a liberális EP-frakciót erősítő centristák bizonyultak, 3 képviselői hellyel. Az euroszkeptikus Igazi Finnek párt jelentősen megnövelte támogatói táborát, 12,8 százaléknyi voksot szerzett, és várhatóan 2 képviselőt küldhet az EP-be. A Szociáldemokrata Párt a prognózis szerint csak 2 mandátumot kap. Várhatóan elveszti eddigi EP-képviselői helyét a svéd ajkúakat képviselő Svéd Néppárt, a zöldek és a radikális Baloldali Szövetség pedig egy-egy EP-mandátumra számíthat.

21.43: Cipruson is kiszivárgott az eredmény. Az uniópárti konzervatívok nyerték a vasárnap európai parlamenti választást Cipruson a szavazatok 90 százalékának összeszámlálását követően kiszivárgott eredmények szerint. A dél-európai szigetországban - amely összesen 6 képviselőt küldhet az EP-be - a Demokratikus Tömörülés (DISY) közel 38 százalékot szerzett az állami televízió értesülése szerint. Második helyre a kommunista Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) került 26,6 százalékkal. A jobbközép Demokrata Párt (DIKO) közel 11, a szocialista Egyesült Demokraták nyolc százaléknyi szavazatot kaptak. 

21.39: A dán exit poll adatok szerint a jobboldali populista és nacionalista dán néppárt 23,1 százalékkal nyerhette meg az EP-választást, második helyre 20,5 százalékkal a szociáldemokraták futhatnak be, míg a harmadik helyet a konzervatív liberálisok szerezhették meg 17,2 százalékkal. Az adatok szerint képviselőt küldhet még az EP-be a dán szocialista párt, a konzervatív néppárt, a szociálliberális párt, de eszerint egy képviselővel a kifejezetten az EU ellen alakult mozgalom is bekerülhet az EP-be.

21.30: A felvidéki magyarokat képviselő Híd-Most és a Magyar Közösség Pártja (MKP) egyaránt egy-egy képviselőt küldhet Brüsszelbe. A szlovák-magyar vegyes párt 5,83 százalékot, a parlamenten kívüli alakulat 6,53 százalékot szerzett.

20.57:  A franciaországi EP-választásokon a legújabb becslések szerint is a szélsőjobboldali Front National (Nemzeti Front, FN) nyerhette a választásokat 24,4 százalékkal, a második helyre a jobboldali UMP-t várják 21 százalékkal, míg a kormányzó szocialisták a becslés szerint 14,2 százalékot szerezhettek. A zöldeket (Europe Écologie) 9 százalékre a jósolják.

20.56: Ausztriában ismét a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) kapta a legtöbb szavazatot a szavazatszámlálás részeredményei alapján végzett becslések szerint. A SORA közvélemény-kutató intézet és az osztrák közszolgálati televízió (ORF) által készített becslés szerint az ÖVP-re a választáson részt vevők 27,1 százaléka szavazott. A második helyen - akárcsak 2009-ben - az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a becslés szerint, 23,8 százalékkal.

20.55: A szlovén Mediana közvélemény-kutató által elvégzett exit szerint a jobbközép pártok nyerték meg az európai parlamenti választásokat, és a nyolc mandátumból ötöt szereztek meg, míg a szétforgácsolódott baloldalnak három hely jutott. A választást megelőző közvélemény-kutatások ugyanezt mutatták.

Az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) előreláthatóan három mandátumot szerzett, míg az ugyancsak két ellenzéki pártot, a kereszténydemokrata Új Szlovéniát (NSi) és a Szlovén Néppártot (SLS) tömörítő lista két helyre számíthat az uniós parlamentben. A baloldalon egy hely jutott az Igor Soltes egykori szlovén számvevőszéki elnök Hiszek nevű listájának, egy a Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártjának (DeSUS) és egy a Szociáldemokratáknak (SD). Az említett exit poll szerint a legismertebb szlovén EP-képviselőnek, Jelko Kacinnak nem sikerült újra parlamenti székhez jutnia.

20.44: Bár hivatalos becslés nincs Magyarországon, a 21 képviselőből 13 helyre számít a fideszes Gulyás Gergely. A hvg.hu tudósítójának az alacsony részvételről azt mondta, a régiós állapotot tükrözi, ráadásul hét hét telt el az országgűlési választások óta. Mint mondta, a részvételi adat az országgyűlési választásokéval összehasonlítva azt mutatja, hogy az uniós intézményekben annyira nem, míg a magyar alkotmányban jobban hisznek az emberek.

20.28: Éjfélig kell várni az első hivatalos eredményekre. Bár bezártak már sok országban a szavazókörök a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a nem hivatalos választási eredményekre romániai idő szerint éjfélig kell várni. Erre azért van szükség, mert meg kell várni, amíg az Európai Unió valamennyi tagállamában véget ér a választás, és bezárnak a szavazókörök, Olaszországban azonban ez csak éjfélkor történik meg. Öt évvel ezelőtt csak este 11 óráig kellett várni az eredmények nyilvánosságra hozatalával, mivel akkor zártak be a szavazókörök Lengyelországban és a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken.

Az uniós tiltás ugyanakkor nem vonatkozik a közvélemény-kutatásokra, azokat korlátozás nélkül közzé lehet tenni. Az Európai Parlament a szavazás napján 22 órakor közzéteszi az első, európai szintű részvételi adatokra vonatkozó becsléseket, 23 óra után pedig az első összeurópai mandátumbecslést a tagállami exit pollok alapján.

20.20: A ZDF tévécsatorna exit pollja szerint Merkel kancellár pártja nyert Németországban – igaz, valamivel kisebb arányban, mint a tavalyi választásokon –, a nagykoalíciós partner SPD pedig csak az öt évvel ezelőtti, alig húszszázalékos eredményéhez képest tudott javítani. A teljesen összeomlott liberális FDP most sem tudott talpra állni, ebből a leginkább Merkel és az Alternative für Deutschland nevű, euroszkeptikusnak tartott párt tudott profitálni.

A német alkotmánybíróság az idén eltörölte az EP-választásra vonatkozó bejutási küszöböt, így az előrejelzések szerint hat további kisebb párt is szerez képviseletet az EP-ben. A neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), a Szabad Választók, a Német Kalózpárt, a Német Családpárt, az Ökológiai-demokratikus párt (ÖDP) és az Állatvédők Pártja egyaránt 1 százalék körüli eredményt ért el, és így várhatóan 1-1 képviselőt delegálhat az EP-be.

A részvételi arány emelkedett, az előrejelzések alapján 47-48 százalékra nőtt a legutóbbi, 2009-es EP-választásokon regisztrált 43,3 százalékról. Németország küldi a legtöbb képviselőt az EP-be, a vasárnapi választáson 96 mandátum sorsáról döntöttek, ami a 751 tagú parlament több mint 10 százaléka.

20.12: Máltán már nem hivatalos végeredmény is van. A félmilliós szigetország 6 képviselőt küld az EP-be, így fajlagosan a máltai szavazatok a legértékesebbek egész Európában. A nagy eredmény a következő, nem hivatalosan:

  •     Máltai szociáldemokraták: 53 százalék.
  •     Máltai konzervatívok: 40 százalék.
  •     Máltai zöldek: 2,7 százalék.
  •     Máltai kispártok összesen: 4 százalék.

Ez azt jelenti, hogy az apró földközi-tengeri sziget hat helyéből nagyjából 3-4 a szocialista, 2-3 pedig a néppárti frakciót erősíti majd.

20.05: A szélsőbaloldal nyerhetett Görögországban. Az előzetes eredmények szerint Görögországban a szélsőbaloldali Szirizára szavaztak a legtöbben (egyes exit pollok szerint a választók 26, mások szerint 30 százaléka szavazott a pártra), de szoros versenyben legyőzheti még a liberális-konzervatív Új Demokrácia (ND) párt, amelyre az exit pollok szerint a szavazók 23-27 százaléka adta a voksát.

A szélsőjobboldali Arany Hajnal 8-10 százalékot érhetett el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X