Hazaengednek 170 külföldi rabot Bolíviából


-A A+

Bolíviában 170 külföldi elítéltet is szabadon engednek elnöki közkegyelemmel, amelyet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítéséért hirdetett meg Evo Morales államfő – jelentették be hivatalosan csütörtökön La Pazban. Összesen 655 ember részesül közkegyelemben, ezek közül 485 bolíviai, a fennmaradó 170 pedig külföldi, ők 33 különböző országnak az állampolgárai.

Javier Aramayo, a bolíviai büntetés-végrehajtási rendszer vezetője újságíróknak azt mondta: a külföldiek között van egyebek mellett 76 perui, 22 spanyol, 8 brazil, 7 mexikói, 5 dél-afrikai, ugyanennyi argentin és kolumbiai, 4 venezuelai és ugyanennyi ecuadori. A szabadon engedett külföldieknek vissza kell térniük saját országukba – tette hozzá.

Evo Morales bolíviai államfő tavaly szeptemberben hirdetett közkegyelmet és amnesztiát azoknak, akiket – a hivatalos minősítés szerint – „kisebb súlyú" bűncselekményekért börtönöztek be. Ez az intézkedés nem vonatkozik azokra, akiket az állam által „terroristának" nevezett tevékenységgel vádolnak. Az elnök azután határozott erről, hogy tavaly augusztus 23-án harminchárom ember halt meg Santa Cruz Palmasola börtönében a rabok két csoportja között kirobbant verekedés és tűzvész miatt.

Az EFE spanyol hírügynökség emlékeztetett, hogy egy korábbi közkegyelmi rendelet értelmében már megnyíltak a cellák 334 ember előtt, a mostani intézkedés nyomán tehát csaknem kétszer annyi fogoly nyeri vissza szabadságát. Aramayo azt is elmondta: több mint 50 további kegyelmi kérvény van még a hatóságok előtt, és a következő hónapokban további kérvényeket is vizsgálnak majd.

A hírben nincs szó a magyar származású Tóásó Elődről, aki szintén Bolíviában raboskodik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X