Konszenzusos vélemény: Junckerre nem szabad szavazni


-A A+

Politikai konszenzussá vált Londonban az a vélemény, hogy Jean-Claude Juncker ne legyen az Európai Bizottság elnöke – közölte hétfő este David Cameron brit miniszterelnök. Cameron nyilatkozatának előzményeként a legnagyobb brit ellenzéki parlamenti erő, a baloldali Munkáspárt hétfőn bejelentette, hogy európai parlamenti képviselői Juncker ellen fognak voksolni.

A Labour szóvivője által ismertetett hivatalos nyilatkozat szerint az EP-választások egyértelmű üzenete az, hogy reformokra van szükség Európában, márpedig Jean-Claude Juncker eddigi tevékenysége arra vall, hogy a luxemburgi politikus megválasztása az Európai Bizottság élére megnehezítené e reformok végrehajtását.

A munkáspárti nyilatkozat közzététele után a konzervatív párti brit kormányfő a Twitter mikroblog portálon közölte: immár mindegyik nagy brit politikai párt egyetért abban, hogy Juncker ne legyen az Európai Bizottság elnöke. Nick Clegg miniszterelnök-helyettes, aki a brit koalíciós kormányban a Liberális Demokratákat képviseli, már korábban jelezte, hogy ebben a kérdésben Cameron álláspontját támogatja.

Cameron hétfő este Angela Merkel német kancellárral, valamint Fredrik Reinfeldt svéd és Mark Rutte holland kormányfővel kétnapos minicsúcsot kezdett Reinfeldt Stockholmhoz közeli nyári rezidenciáján, a Downing Street hivatalos álláspontja szerint „az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekről", ám a találkozó első számú napirendi pontja Juncker jelölésének megvitatása.

A Konzervatív Párt vezette brit kormány már korábban egyértelművé tette, hogy nem támogatja az EP-választáson győztes Európai Néppárt csúcsjelöltjének megválasztását az Európai Bizottság élére. Nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint Cameron nemrég kabinettagjai körében „teljesen elfogadhatatlannak" nevezte Juncker elnöki jelölését.

Cameron hétfőn - még a svédországi tárgyalások kezdete előtt - egy liverpooli rendezvényen felszólalva kijelentette: az Európai Unió intézményeinek élére olyan vezetők kellenek, akik megértik, hogy szükség van a reformokra. A brit miniszterelnök fontosnak nevezte azt is, hogy az EU „gondolja újra" stratégiai célkitűzéseit.








EZT OLVASTA MÁR?

X