Kevesebb állami támogatás a felvidéki magyar sajtónak


-A A+

 

Bár a tavalyinál több pénz jutott idén a kisebbségi kultúra állami támogatására Szlovákiában, a pénzek elosztása mégsem hozott elégedettséget, nem egy civil szervezet és több felvidéki magyar sajtóorgánum is jelezte: nem tartja átláthatónak a pénzekről hozott döntéseket, és megkérdőjelezik a csökkentések okait is.

szlovaksajto

Elsőként a fogyatékkal élő szlovákiai magyarok tájékoztató kiadványa, a Carissimi folyóirat jelezte: nem kapott a szlovák kormányhivatal pályázatán támogatást a 2012-es évre, így félő, hogy hiánypótló munkáját nem folytathatja. Az általuk indokolatlannak tartott döntések miatt panaszkodók köre később tovább bővült. A héten a Felvidék legnagyobb magyar hetilapja, a Szabad Újság és a délnyugat-szlovákiai régió hetilapja, a Csallóköz is jelezte: komoly gondokat okozhat számukra, hogy az állami támogatás összegét esetükben a korábbi évek töredékére csökkentették.

Varga Péter, a Szabad Újságot és a Csallóközt kiadó Mediaimpress kft. ügyvezetője a támogatások összegének csökkentésével kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: indokolatlannak, ellehetetlenítő hatásúnak és politikailag motiváltnak tartja azt. Hozzátette: a támogatások az elmúlt években történt odaítélését szem előtt tartva végigkövethető, hogy a számukra megítélt összegek folyamatosan csökkentek.

„Két évvel ezelőtt, amikor az erősen szlovák nemzeti érzelmű Marek Madaric (Smer) felügyelte a támogatások elosztását, 25 ezer euró támogatást kapott a Szabad Újság, egy évvel később Rudolf Chmel idején már kevesebb mint a felét, és az idén, amikor a lap jelentősen bővült, a Most-Híd által jelölt A. Nagy László idején már csak 4 ezer eurót” – részletezte Varga Péter. Elmondta: a csökkentés hátterében azt látja, hogy a hetilap nem az előző kormányban szerepet vállaló és a pályázatok elbírálását felügyelő kisebbségi kormánybiztost jelölő Most-Híd párt „szájíze szerint” íródik. „A.Nagy László már a Szabad Újságnak adott interjújában is bevallotta, hogy ellenérzéssel viseltetett a lappal szemben, és azt is elmondta, hogy személyesen csökkentette a nekünk járó támogatást” – utalt az ügyvezető a Szabad Újság szerdai számában a kormánybiztossal megjelent interjúra.

szlovaksajto nagylaszlo

A. Nagy László a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa a téma kapcsán az MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta: az igényelt támogatások összegeit több esetben azért kellett csökkenteni, mert nem állt rendelkezésükre elegendő anyagi eszköz. „A költségvetésben 4,5 millió euró volt elkülönítve a kisebbségi kultúrára, és a kérvények összege meghaladta a 13 millió eurót” – szögezte le A. Nagy László, aki szerint a támogatási pénzek összegével elégedetlenek csak a pályázók töredékét adják, ő személy szerint csak kevés esetben módosított az összegeken, így az esetek 98 százalékában azok az összegek kerülnek kifizetésre október végéig, amelyeket a szakmai bizottságok jóváhagytak. „Az összegek odaítélésénél szakmai szempontok és a társadalmi igény játszott szerepet” – tette hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X