Keddtől magyar rendőrhöz is fordulhatsz, ha bajba jutsz az Adrián
Keddtől két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök az Adriai-tenger horvát szakaszán, Zára (Zadar) térségében.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) korábbi tájékoztatása szerint a horvát rendőrség képviselőivel kötött megállapodás alapján július 1-je és augusztus 31-e között teljesítenek szolgálatot magyar rendőrök a tengerparton. A magyar turistákkal kapcsolatos rendészeti feladatokat az idén havi váltásokban két-két rendőr látja majd el.
Az előző évekhez hasonlóan a magyar rendőrökkel ezúttal is Zárában és a környékbeli településeken lehet találkozni. Az Adriai-tengernél tevékenykedő magyar rendőröknek nincs önálló intézkedési joguk, a hatályos horvát jogszabályok szerint a horvát rendőrök irányításával és kíséretében tevékenykednek.
Tavaly Zárán kívül kiemelten Vir-szigeten, jellemzően éttermek, kávézók, strandok és azok környékének ellenőrzésében vettek részt a magyar rendőrök. Többségében információkat, útbaigazításokat, illetve figyelmeztetéseket adtak a turistáknak, de közreműködtek olyan közúti balesetekkel, kis értékű lopásokkal összefüggő rendőrségi eljárásokban, amelyekben magyarok is érintettek voltak.
Horvátországi tartózkodásuk alatt nemcsak magyar állampolgároknak segítettek. Egy eltűnt lengyel kisfiút, akit a zárai rendőrkapitányság hosszabb ideje nagy erőkkel keresett, végül a magyar rendőrök találtak meg.
- 36699 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36702 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36702 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36703 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36704 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36705 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni