Romániába látogat az ENSZ Közgyűlésének elnöke


-A A+

Romániába látogat július végén John W. Ashe, az Egyesült Nemzetek Szövetsége Közgyűlésének elnöke. A bejelentést maga John W. Ashe tette július 10-én, a Korodi Attila környezetvédelmi és klímaváltozási miniszterrel az ENSZ New York-i székhelyén tartott kétoldalú találkozón.

John W. Ashe arra kérte Korodi Attilát, hogy segítsen az ENSZ a fenntartható fejlődésre vonatkozó döntéseinek és törekvéseinek életbe léptetésében. „Úgy gondolom, hogy világossá kell tenni minden egyes ENSZ-tagállam kormányzata számára, hogy az általunk az ENSZ-ben meghozott döntéseket a tagországok kell alkalmazzák a helyi sajátosságoknak megfelelően” – szögezte le az ENSZ Közgyűlésének elnöke. A politikus ugyanakkor gratulált Korodi Attilának, hogy megválasztották az ENSZ környezetvédelmi közgyűlésének (UNEA) alelnökévé.

Korodi Attila biztosította partnerét arról, hogy Románia az ENSZ komoly partnere és használni fogja a térségi befolyását az ENSZ különböző szervei által hozott döntések gyakorlatba ültetésére.

"Jó munkát végeztünk"

Mint ismert, a környezetvédelmi és klímaváltozási miniszter vezeti Románia delegációját a fenntartható fejlődésről tartott politikai fórumon, amelyet az ENSZ központi székhelyén szerveztek meg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) égisze alatt.

A fórum keretében elfogadott miniszteri nyilatkozattal kapcsolatban Korodi Attila megbeszélést folytatott az ECOSOC elnökével, Martin Sajdikkal is. „Fontos egyeztetések voltak és azt gondolom, hogy jó munkát végeztünk, hiszen a ma elfogadott dokumentum világosabban leszögezi a 2015 utáni cselekvési irányvonalakat. De emellett nekünk van egy komoly feladatunk is: létfontosságú, hogy az általunk itt meghozott döntéseket a lehető legegyszerűbben magyarázzuk el, annak érdekében, hogy az emberek értsék, érettük születnek” – fogalmazott Sajdik.

Környezetvédelmi miniszterként Korodi Attila találkozott Amina J. Mohammeddel is. Az ENSZ-főtitkár 2015 utáni fejlesztési tervezésért felelős különleges tanácsadója szerint az ENSZ tagországai kell közvetítsék a saját prioritásaikat az ENSZ felé annak érdekében, hogy ezeket a fejlesztési tervezésbe bele lehessen foglalni, így a tagországok mindenike sajátjaként tudja majd elfogadni ezt. „Ön egyidejűleg környezetvédelmi és klímaváltozási miniszter is, ami azt mutatja, hogy Románia megértette, a fejlesztési prioritások és a klímaváltozásból fakadó köztelezettségek nem mondanak ellent egymásnak, hanem egymást kiegészítik annak érdekében, hogy elérjük a legfontosabb célkitűzésünket, a szegénység felszámolását” – mondta el Amina J. Mohammed.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X