Mile Lajos lesz az új magyar főkonzul Kolozsváron


-A A+

Schiffer András, a Lehet Más a Politika elnöke megerősítette csütörtökön az Indexnek azt, hogy volt párttag-társa, Mile Lajos lesz az új kolozsvári főkonzul. Magdó János távozásának hírét korábban a Krónika írta meg. 

Magdót 2012-ben nevezték ki kolozsvári főkonzulnak. Mint mondta, most új megbízatást kap, a Közép-Európával foglalkozó főosztályt vezeti majd a magyar külügyben.

Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) volt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese 1958-ban Debrecenben született. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fidesz megalapításában is, emellett alapító tagja az LMP-nek. Első képviselői mandátumát 1990-ben szerezte az MDF színeiben, később négy évig tagja volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésnek, a kilencvenes évek végén cikkeket írt a Magyar Hírlapba és a Népszabadságba. 2010-ben az LMP országos listájáról került az Országgyűlésbe, ahol a nemzeti összetartozás bizottságának autonómia-albizottságában tevékenykedett.

Nem lenne teljesen szokatlan, hogy egy külképviseleti posztot nem fideszes vagy KDNP-s politikus kap. Magyarország ljubljanai nagykövete jelenleg is  Szent-Iványi István, aki 1990–2004 között az SZDSZ országgyűlési képviselője,  a párt Országos Tanácsának elnöke, 2004 és 2009 között pedig az SZDSZ EP-képviselője volt. A megbízatást még 2009-ben kapta, de a helyén maradhatott a kormányváltás után is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X