Szinte biztos, hogy szakadárok lőtték le a maláj gépet


-A A+

A Malaysia Airlines repülőgépét föld-levegő rakétával lőhették le, amelyet minden valószínűség szerint egy kelet-ukrajnai, a szakadárok által ellenőrzött területről indítottak - mondta Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki ülésén.

Hozzátette: az SA-11 föld-levegő rakétarendszer technikai összetettsége miatt nem zárhatják ki azt, hogy működtetésében technikai segítséget nyújtottak az oroszok. Power emlékeztetett arra, hogy a szeparatisták korábban saját maguk dicsekedtek ilyen harci eszközök megszerzésével. Azt is hozzátette, hogy Oroszország SA-11 rakétákkal és más nehézfegyverekkel látta el a szakadárokat.

Sok a bizonyíték

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) közzétette pénteken két állítólagos szakadár lehallgatott beszélgetését, amely az SZBU szerint azt bizonyítja, hogy a donyecki szeparatisták Oroszországból kaptak egy Buk-M típusú légvédelmi rakétarendszert, az azt kezelő legénységgel együtt. Közben a kijevi belügyminisztérium a YouTube videomegosztó portálon egy újabb felvételt hozott nyilvánosságra, amelyen egy Oroszország felé szállított, álcázott rakétarendszer látható. A videót állítólag pénteken, a hajnali órákban vették fel.

Arszen Avakov belügyminiszter szerint a faágakkal letakart rakétarendszert Krasznodon városán keresztül szállították az orosz határ felé. Három rakétája közül a két szélső a kilövőszerkezetben van, a középső nem látható. A miniszter nem tartja kizártnak, hogy ez az a Buk típusú rakétarendszer, amellyel lelőtték a malajziai utasszállítót.

Csütörtök este az SZBU már közzétett a YouTube-on egy lehallgatott telefonbeszélgetést, amelyen állítólag egy szakadár elismeri beszélgetőpartnerének, hogy emberei eltaláltak egy utasszállítót Kelet-Ukrajna fölött.

Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója Facebook-oldalán azt írta, hogy a Buk rakétaüteget, amellyel lelőtték a malajziai utasszállítót, Oroszországba szállították. A tanácsadó szerint igen valószínű, hogy ott majd megsemmisítik, és megölik "a terrorcselekmény közvetlen végrehajtóit, akik nagy örömmel számoltak be egy ukrán An-26-os repülőgép lelövéséről, nehéz helyzetbe sodorva" Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Moszkva Kijevre mutogat

Moszkva közben Kijevet hibáztatja a történtekért. Az orosz védelmi minisztérium pénteken azt állította, hogy aktív volt több ukrán légvédelmi rendszer is a maláj utasszállító katasztrófája idején a kelet-ukrajnai térségben. "Az orosz rádióműszaki egységek a szerencsétlenség napján, csütörtökön bemérték a Buk-M1-es légvédelmi rakéták irányítására szolgáló Kupol radarállomás működését mintegy 30 kilométerre a kelet-ukrajnai Donyecktől" - tájékoztatott a minisztérium sajtószolgálata.

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelkezik a legnagyobb befolyással az Ukrajnában kialakult válságos helyzet felett, ő azonban úgy döntött, nem arra használja hatalmát, hogy csökkentse az erőszakot - mondta pénteken Barack Obama amerikai elnök. Hozzátette, hogy a szakadárok folyamatos segítséget kaptak Moszkvától, például légvédelmi fegyverek formájában. Obama úgy vélte, ha Putyin úgy döntene, hogy leállítja a fegyverek és a katonák Ukrajnába küldését, akkor ez le is állna.

Pénteken megérkezett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 30 fős megfigyelői és szakértői csoportja Kelet-Ukrajnába, arra a helyszínre, ahol lezuhant a maláj utasszállító. Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint az EBESZ szakértőket rövid egyeztetés után odaengedte a szétszóródott roncsokhoz a szakadárok egy csoportja.








EZT OLVASTA MÁR?

X