Hajszálnyira voltak a vasúti katasztrófától Magyarországon


-A A+

Nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság vasúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával, miután szombaton délután egymástól negyven méterre állt meg két személyvonat ugyanazon a vágányon Dunakeszin - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

Az esetről a Mávinform sajtóügyeletese korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a két személyvonat egymástól negyven méterre állt meg Dunakeszin, a szerelvények egy vágányon, egymással szemben haladtak.

Peiper Károly tájékoztatása szerint a Szobról Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között áthaladt a biztosítóberendezés vörös jelzésén és az egyik váltót felvágva szembement a Vác felé éppen induló személyvonattal. A vonatokat vészfékezéssel sikerült megállítani egymástól mintegy 40 méterre. Senki sem sérült meg.

Nem az első eset

Tavaly év végén hasonló eset történt ugyanezen a vasútvonalon, december 2-án Vác és Verőce állomások között az Avala nemzetközi gyorsvonat és a Szobra közlekedő személyvonat alig 300 méterre állt meg egymástól.

Kelenföld és Háros között 2013 szeptemberében volt ilyen incidens, akkor a Pécsről érkező Tubes Intercity és a Szombathelyre induló gyorsvonat a nyílt pályán egymással szemben haladt, egymástól száz méterre állították meg őket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X