Szakértő: új fejezet kezdődhet a polgári légi közlekedésben
Új fejezet kezdődhet a polgári légi közlekedés történetében, mostantól várhatóan a konfliktusos régiókban nem lehet majd repülni; ez ma nem tiltott – mondta Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta. Nem számít arra, hogy a nemzetközi utasforgalom jelentősen megcsappanna.
A helyzet a Malaysia Airlines Boeing 777-200-asát ért tragédia után azonban valószínűleg változni fog, újra kell gondolni a szabályozás alkalmazását. Mint mondta: hiányolja azon légtérzár alkalmazását, amelyet földi konfliktus esetén használnak, és teljes légtérzárral jár a polgári légi közlekedésben.
Megjegyezte még, hogy egy légitársaságnak „zsebbe vágó”, ha valahova nem repülhet, vagy nem használhatja a leggazdaságosabb útvonalat, de a biztonság az elsődleges.
Amit pilótaként a hasonló esetekben tenni lehet, az az, hogy elkerülik a konfliktussal terhelt övezetek légterét, és ezeket betervezik a repülési útitervbe, és a szükségesnél több kerozint tankoltatnak a gépekbe. „A pilóták tehetetlenek a lomha légi busszal, egy rakétával szemben, és az, hogy ez a nyugati civilizáció hátsó kertjében megtörténhet, nagy aggodalomra ad okot” – mondta.
- 39747 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39750 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39750 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39751 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39752 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39753 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni